Lázár János autója mozgássérült-parkolóhelyen állt

Vágólapra másolva!
Két napilap is arról számolt be, hogy mozgássérültek számára fenntartott parkolóhelyen állt meg kedden Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A képviselőcsoport helyettes szóvivője az Új Ásznak elmondta, hogy Lázár János ezt elismeri, és hibának tartja, hogy a kocsi ott parkolt.
Vágólapra másolva!

Az Új Ász és a Blikk is közöl egy fényképet, amelyen Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének autója mozgássérült-parkolóhelyen állt meg kedden délelőtt Budapesten, a képvielői irodaház előtt. A lapok szerint a fotót egy olvasó küldte be hozzájuk. Csépe Krisztina, a Fidesz-frakció helyettes szóvivője az Új Ásznak azt mondta, hogy sofőr vezette a kocsit. Ha szabálysértés történt, és a frakcióvezetőt feljelentik miatta, akkor le fog mondani a mentelmi jogáról - tette hozzá Csépe Krisztina, aki azt is elmondta, hogy Lázár János elismeri, hogy hiba volt azon a helyen parkolni.

A Független Hírügynökség idézi a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetségét, amely szerint sokan állnak tilosban, a politikusoknak, ismert személyeknek ennek tudatában fokozott a felelősségük.

Korábban amiatt bírálták Lázár Jánost, hogy egy havi 600 ezer forintért bérelt autóval jár, de azóta már közölte, hogy leadja a luxusautót. Az is kiderült, hogy lézerblokkoló volt a kocsin, erről itt olvashat.