A magyar külügy még napokig nem javasolja az egyiptomi utazást

Vágólapra másolva!
A magyar Külügyminisztérium egyelőre nem tervezi, hogy enyhítsen az egyiptomi utazásokra vonatkozó figyelmeztetésen. Norvégia, Nagy-Britannia, Svédország és Dánia már korábban feloldotta a szigorú figyelmeztetéseket.
Vágólapra másolva!

A magyar Külügyminisztérium szóvivője szerint a minisztérium és a konzuli szolgálat folyamatosan figyeli az egyiptomi helyzetet és elképzelhető, hogy az üdülőövezetek térségében hamarosan enyhíteni fognak a figyelmeztetésen. Ez azonban a közeli napokban még nem várható - mondta, kiemelve, hogy nem érdemes az effajta figyelmeztetéseken napról-napra változtatni.

Az utazás veszélyeire szóló figyelmeztetést szerdán csökkentette a norvég külügyminisztérium, míg Nagy-Britannia, Svédország és Dánia már néhány nappal korábban feloldotta a szigorú figyelmeztetéseket. Egy hét szünet után szombaton indult újra repülőjárat Budapestről Kairóba, két hete jött haza az utolsó magyar turista Egyitomból.

A Külügyminisztérium január 31-én sorolta Egyiptomot az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába. Az utolsó turisták két hete hagyták el tömegesen Egyiptomot, miután a Hoszni Mubarak rezsimje elleni tiltakozó megmozdulások zavargásokba torkolltak a nagyvárosokban. Az erőszakhullám az államfő múlt pénteki lemondása óta azonban enyhült Egyiptomban.