Haitin folytatja a munkát a Szudánban elrabolt magyar békefenntartó

Vágólapra másolva!
Haitin dolgozik tovább Papp István, aki egy hónapja szabadult ki az emberrablók fogságából Szudánban - mondta ő maga a Fejér Megyei Hírlapnak. Továbbra is az ENSZ égisze alatt tevékenykedik majd. Papp István arról is beszélt a lapnak, hogyan sikerült a lelki épségét megőrizne.
Vágólapra másolva!

Szudánba nem mehet vissza, ezért Haitin folytatja a munkáját Papp István. Az ENSZ-nek dolgozó férfit az afrikai országban négy hónapja rabolták el, és egy hónapja nyerte vissza a szabadságát.

Papp István a Fejér Megyei Hírlapnak beszélt arról, hogy az ENSZ-nél kedvezően fogadták azt a kérését, hogy ha már nem dolgozhat Szudánban, akkor a földrengés sújtotta Haitin tevékenykedhessen tovább. A várható munkájáról nem árult el részleteket, és azt mondta, hogy az újabb küldetés csak akkor lesz teljesen biztos, ha már leszállt vele a repülőgép a Karib-tengeri országban.

A volt katona arról is mesélt a lapnak, hogyan sikerült lélekben "egyben maradnia" a hosszú fogság alatt. Fontosnak mondta, hogy úgy töltse az idejét, hogy ne gondoljon arra, hogy a kivégzése következő eljátszása esetleg már nem játék lesz. Mivel gyakran vitték az egyik helyről a másikra, mindig új fekhelyet kellett keresnie magának. Ezt lassan, mindenre kiterjedő gondossággal végezte, minden követ eltávolított a talajból, még akkor is, ha ez órákig tartott. Azon a vidéken sok volt a tüskés növény, ezért osztályozta, számolta a tüskéket, miután kiszedte a takarójából. És az is elfoglaltságot jelentett, hogy figyelje, nehogy skorpió kerüljön az útjába.