Fapapucstól a drogvádakig - riport a bezárt óbudai Amsterdam Shopról

amsterdam shop
Vágólapra másolva!
A környékbeliek azt hitték, kocsma lesz az óbudai Amsterdam Shop néven nyíló új boltból, amelyet szerdán zártak be a hatóságok arra hivatkozva, hogy a helyen kábítószergyanús anyagokat árulnak. A szomszéd pedikűrös még azt hallotta, hogy holland fapapucsot árulnak majd az egykori rendőrkocsma helyén megnyíló üzletben.
Vágólapra másolva!

"Holland fapapucsot" - az [origo] munkatársának Ágikaként bemutatkozó pedikűrös szerint ezt válaszolta neki a szomszédban üzletet nyitó fiatalember, amikor megkérdezte tőle, mit fog árulni boltjában. Az óbudai Tímár és San Marco utca sarkán fekvő üzletet díszítgető férfi a szomszédos üzlethelyiségben lábfejeket ápoló Ágika szerint a közelmúltban nézett be hozzá.

A fiatalember által nyitott üzlet az Amsterdam Shop nevet viselte, de az általunk megkérdezett környékbeliek közül senki sem tudta, pontosan mit fognak árulni. Egy, a házban lakó nő - aki éppen az utca túloldalán lévő játékboltban szomszédolt - az [origo]-nak azt mesélte, úgy gondolták, egy újabb kocsma fog megnyílni, és nem örültek neki. Korábban ugyanis már működött itt egy kocsma, ahol szerinte esténként nagyon zajosak voltak a vendégek. A többnyire használt játékokkal teli polcok tövében beszélgető idősebb nők úgy emlékeztek, "rendőrkocsma volt", amíg be nem zárták, mivel folyamatosan látogatták a néhány sarokkal odébb fekvő III. kerületi Rendőrkapitányság emberei.

Még ki sem nyitott, már bezárták

A rendőrök szerdán is megjelentek az üzlethelyiség előtt, de ezúttal hivatalos minőségben. A boltot ugyanis aznap bezáratta az óbudai önkormányzat: közleményük szerint lakossági bejelentést kaptak arról, hogy ott szintetikus drogokként is használt termékeket árusítanak, illetve házhoz szállítást is vállalnak. Erre egy szórólap is felhívta a környékbeli lakók figyelmét. Az üzlethelyiséget szerdán az ÁNTSZ, a kereskedelmi hatóság és a rendőrség is ellenőrizte, majd a jegyző azonnali hatállyal kilencven napra bezáratta, jóllehet Ágika szerint valójában még ki sem nyitott.

A rendőrség a boltban különböző nevű, a tulajdonos által emléktárgynak nevezett ismeretlen összetételű terméket - a hatóságok szerint kábítószergyanús port és tablettákat - talált, amelyekből mintát vettek, majd kábítószerrel visszaélés alapos gyanúja miatt eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az [origo]-val.

"Ez egy csikágó" - így reagáltak a játékboltban társalgó nők, amikor az [origo] munkatársától értesültek a sarki üzlettel kapcsolatos fejleményekről, bár azt furcsállták, hogy a bolt még szinte teljesen üres volt.

"Gyűjthető emléktárgy"

Az nem világos, hogy pontosan mit is árultak volna az üzletben. A bolttal megegyező nevű internetes oldalon számos furcsa nevű - Funky, Ztuhlý Míša, Królowa, Eko Groszek - "gyűjthető emléktárgynak" titulált árucikket lehet rendelni, negyed grammot körülbelül 1000-3000 forintért. A honlap szerint a társaság franchise rendszerben működik, amelyhez további csatlakozókat várnak.

Az óbudai önkormányzat honlapján elérhető adatbázisból kiderül, hogy a kérdéses üzlet bérlője egy Bulmag Kft. nevű társaság. A cégadatbázis szerint a kft. többek között élelmiszer-kiskereskedelemmel és futárpostai tevékenységgel foglalkozik. Az [origo] telefonon utolérte a cég ügyvezetőjét, akitől azt szerettük volna megkérdezni, mit szándékoztak forgalmazni és mit szólnak a bezáráshoz, ám a férfi elzárkózott a nyilatkozattól.

Az Amsterdam Shop weboldala a honlap tulajdonosaként egy Legal Company Kft. nevű céget nevez meg. Ez a cégadatbázis szerint többek között dísznövény-, vetőmag-, műtrágya-, vegyesiparcikk-kiskereskedelemmel foglalkozik, ügyvezetője pedig lengyelországi címmel rendelkezik. A férfi fent van a Facebookon, adatlapja szerint fő érdeklődési köre egy Coaxil nevű antidepresszáns. A budapesti cége székhelye egy Alkotmány utcai címen található, ahova egy másik cég is be van jelentve. Utóbbi munkatársai az [origo] telefonos érdeklődésére nem tudtak felvilágosítást adni a Legal Company Kft.-ről.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Üres az üzlet

Az üzlet bezárásáról szóló önkormányzati közlemény szerint Bús Balázs óbudai polgármester országgyűlési képviselőként törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy az egyelőre legálisan forgalmazható partidrogok mielőbb a hivatalos tiltólistára kerüljenek.

Magyarországon ebbe a kategóriába sorolják a mefedron (közkeletű nevén Kati) nevű szert. A szer nevére rákeresve az interneten számos olyan hirdetésre lehet bukkanni, ahol eladásra kínálják, általában 3000 forint körüli összeget kérnek grammjáért. A Drogriporter.hu szerint a mefedront az utóbbi időben egyre gyakrabban használják partidrogként az ecstasy visszaszorulása miatt. A mefedron hazai betiltását már a Kábítószerlisták szakbizottsága is kezdeményezte. A többek között feldobódottság érzetet keltő anyaggal kapcsolatban arra szoktak figyelmeztetni, hogy soha nem tesztelték állatokon, és mellékhatásai nem tisztázottak.