Olcsóbb autókat is találna a biztonságra vágyó Lázár János

Lázár János a Fidesz frakcióvezetője és Krakkó Ákos, a frakció sajtófőnöke megérkezik a Sándor-palotához, Audi A8, S8, kormányzati kocsi,
Vágólapra másolva!
Nem éppen a legtakarékosabb, és nem is a legmegbízhatóbb az a luxuskocsi, amelyet Lázár János Fidesz-frakcióvezetőnek bérelnek havi 500-600 ezer forintért. Lázár azzal indokolja a felsőkategóriás Audi használatát, hogy sokat utazik, és nem akar percenként lerobbanni, de az [origo] több olyan autót is talált, amely alkalmasabb, olcsóbb és sokkal üzembiztosabb lenne.
Vágólapra másolva!

Egy S8-as Audit, a német gyártó csúcsmodelljét használja szolgálati autóként Lázár János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, Hódmezővásárhely polgármestere. Lázár a Blikknek azt mondta, hogy a kocsit havi 500-600 ezer forintért bérlik, használtan került hozzájuk, és értéke 15 millió forint körül lehet.

"Én egy hónapban hétezer kilométert is megteszek autóval" - mondta Lázár keddi sajtótájékoztatóján, és hozzátette, hogy a munkája miatt napi rendszerességgel kell Budapest és Hódmezővásárhely között ingáznia. Lázár közölte, hogy neki a kocsi márkája és típusa "irreleváns", de ahhoz ragaszkodik, hogy olyan autót biztosítsanak számára, amely képes "üzembiztonságosan" megtenni a két város közötti utat. "Tekintettel arra, hogy két kisgyerekem van, azért ne várják el, hogy ezt a 400 kilométert, meglehetősen rövid idő alatt olyan járművel tegyem meg, amely percenként lerobbanhat"" - mondta Lázár.

Az [origo] által összegyűjtött információk alapján azonban vannak olyan autók, amelyek ugyan szintén gyorsak és nagyok, de nemcsak olcsóbbak, hanem megbízhatóságban és fogyasztásban is jóval kedvezőbbek az S8-asnál.

"Sokat eszik, de király a hangja"

"Nagyon jó autó, de sokat fogyaszt, ha nagyon lassan mész vele, akkor is 16 liter a minimum" - mondta egy neve elhallgatását kérő S8-tulajdonos, aki ugyanakkor hozzátette, hogy "király a hangja". Ha valaki az autó sportos menetteljesítményeit is kihasználja, akkor inkább 20-22 liter a reális fogyasztás, erősítette meg egy másik használó is.

A tulajdonosok szerint hosszú utazásokra az S8-as jó választás, hátránya viszont, hogy gyakran kell megállni tankolni, mert hiába 90 literes az üzemanyagtank kapacitása, mintegy 400-500 kilométerenként kifogy a benzin, ráadásul nem mindegy, mit tankolunk, ugyanis a kifinomult motor a normál 95-ösnél drágább, 98-as oktánszámú üzemanyagot igényli.

Sportautókat megszégyenítő teljesítmény

Az S8-as Audi az A8-as luxuslimuzin legsportosabb és legerősebb változata. A motorháztető alatt egy 5,2 literes, tízhengeres blokkot találni 450 lóerővel és 540 newtonméternyi nyomatékkal. A motor képességeiről sokat elárul, hogy ugyanezeket használja az Audi tulajdonában lévő Lamborghini is a szupersportautóihoz. A bődületesen erős motornak és az állandó összkerékhajtásnak köszönhetően mindössze 5,1 másodpercre van szüksége az S8-asnak a 100 km/órás sebesség eléréséhez, míg végsebessége kis híján elérné a 300 km/órás tempót, ha nem tiltana le az elektronika 250 km/óránál.

Bár Lázár az S8-as használatát részben az üzembiztonsággal indokolta, az erre vonatkozó statisztikák szerint ennek az autómodellnek nem ez az erőssége. Bár a német gyár autói rendre jól szerepelnek a megbízhatósági statisztikák listáin, léteznek az S8-asnál jóval megbízhatóbb Audik is. A német autóklub, az ADAC minden évben közzéteszi - különböző kategóriákra bontva - a legmegbízhatóbb autók listáját, amelyen (az A8-asnál egy számmal kisebb) A6-os viszont már évek óta a harmadik legjobb helyen áll, őt a valamivel kisebb A4-es Audi követi. Ugyancsak jól szerepelt még a listán az ötös BMW (5. hely) és az E osztályos Mercedes (6. hely), amelyek szintén szóba jöhetnek mint felsőbb kategóriás szolgálati autók, de a középkategóriás cégautók egyik favoritja, a VW Passat is ott van a 9. helyen. Egy másik szervezet, a TÜV által kiadott listán, amely a 2-3 éves autók meghibásodási statisztikáit összesíti, ugyancsak az Audi A6 a legjobban teljesítő Audi, amely így is csak a 22. helyen áll.

Forrás: [origo]

Audi S8

Szerdán megkerestük a hódmezővásárhelyi önkormányzatot az autó beszerzésével kapcsolatos kérdéseinkkel, de Göbl Vilmos, az önkormányzat kommunikációs referense az [origo] megkeresésére azt mondta, hogy Lázár János kedden már széleskörűen tájékoztatta a sajtót a gépkocsihasználatáról. Göbl csak annyit közölt, hogy az autó bérleti díjában benne van a biztosítási díj, az adó és a teljes szervizköltség.

Nem aszfaltszaggatóak, de takarékosabbak

Az [origo] autós rovata összeszedett négy olyan modellt, amely nagy, kényelmes, és akár sofőrös autónak is megfelel. A végsebességük ugyan nem éri el az S8-as 250 km/óráját, az autópályákon megengedett 130 km/órás sebességet viszont erőlködés nélkül elérik és tartják, és nem kell beléjük drága 98-as benzint tankolni.

Volvo S80 1.6D DRIVe

Elsőre kicsit bizarr dolognak tűnhet a legnagyobb Volvóba egy mindössze 1,6 literes, 109 lóerős dízelmotort rakni, ám ezzel is könnyedén lehet tartani a forgalom ritmusát a KRESZ adta határok között. A nálunk járt tesztautó a legidegőrlőbb budapesti araszolgatásban is hét liter körül fogyasztott, míg városon kívül, két személlyel 5,5 liter gázolajjal is beérte 100 kilométerenként. (Az autóról írt tesztünket itt olvashatja.)

Fotó: Lencsés Csaba [origo]

BMW 520d

Szándékosan az előző generációs ötös BMW-t vettük elő, hiszen Lázár Audija sem a legújabb generációt képviseli. A BMW 520d, azaz a kétliteres dízelmotorral szerelt bajor modell igazi bestsellernek számított nálunk, ezzel a motorral adták el a legtöbbet ebből a típusból, ami nem csoda, hiszen a teszt alatt mi is rájöttünk, igazából nincs is szükség nagyobb, erősebb motorra, ráadásul a hat liter körüli átlagfogyasztás sem elhanyagolható tényező.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Skoda Superb Greenline

A legnagyobb Skoda hátsó üléseinek helykínálata akkora, hogy már-már felveszi a versenyt az Audi S8-aséval, bár az kétségtelen, hogy az autó orrán lévő embléma nem csillog olyan fényesen, mint a négy karika. A Skoda Superb kínálatában létezik egy Greenline nevű kivitel, amelyet a lehető legalacsonyabb fogyasztásra optimalizáltak. A nálunk járt 1,9 literes dízelmotorral szerelt tesztautó mindössze 5,8 litert fogyasztott átlagban.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Audi A6 3.0 TDi Business

Nagy, kényelmes, elegáns, összkerékhajtású Audit is találni az S8-as helyett, méghozzá az S8-asnál jóval takarékosabbat. Mi is kipróbáltuk a háromliteres dízelmotorral szerelt Quattrót 2007-ben. A cégvezetők és politikusok körében is népszerű típus végsebessége - a 233 lóerős dízelmotorral - 247 km/óra, az általunk mért fogyasztása viszont csak tíz liter gázolaj volt, ami mintegy fele az S8-as étvágyának. (Az autóról készült teszt itt olvasható.)

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Szerkesztői megjegyzés: A cikkben korábban szerepelt egy autóbeszerzésekkel foglalkozó cég szakértőjének nyilatkozata, ő azonban a megjelenés után kérte, hogy töröljük a cikkből, mert szerinte szereplése kockázatos a cége számára.