Vágólapra másolva!
Két rendőr ellen indult büntetőper hivatali visszaélés miatt a Fővárosi Bíróságon szerdán. A két férfi a vád szerint különböző emberek híváslistáit kérte le anélkül, hogy arra törvényes alapja lett volna. A híváslistákat az UD Zrt. székhelyén, egy más ügy miatt tartott házkutatás során találták meg.
Vágólapra másolva!

Hivatali visszaélés miatt indult büntetőper két rendőr ellen a Fővárosi Bíróságon. A szerdán kezdődött per vádirata szerint a két rendőr távközlési szolgáltatóktól kérte le több ember híváslistáját. A vádlottak akkor valótlanul állították, hogy a kért adatok büntetőeljárások felderítéséhez szükségesek. A híváslistákat az UD Zrt. székhelyén, egy más ügy miatt tartott házkutatás során találták meg.

Az ügyészség az elsőrendű vádlottat, egy nyugalmazott rendőr törzszászlóst négy rendbeli hivatali visszaélés bűntettével és két rendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. A másodrendű vádlottat, egy rendőr századost ugyanezek egyszeri elkövetésével vádolták meg.

Az elsőrendű vádlott a tárgyaláson elismerte bűnösségét, de - mint mondta - nem tudja, hogyan kerülhettek az UD Zrt. székházába az általa lekért híváslisták. Azok megszerzésére egy barátja kérte meg, hogy a listák megismerésével megoldja "családi problémáját" - közölte, majd hozzátette: tettét megbánta. A másodrendű vádlott tagadta bűnösségét, azt mondta, ő nem kérte le azokat az adatokat, amelyek miatt vád alá helyezték. A tárgyalás hétfőn folytatódik.