Lopás miatt kapták el a 85 évesen is aktív Repülős Gizit

Vágólapra másolva!
Repülős Gizi ismét lopott. A 85 éves asszonyt ezúttal Bicskén fogták el a rendőrök. A hölgy egy magánházból tulajdonított el 15 000 Ft-ot.
Vágólapra másolva!

Ismét elfogták Repülős Gizit. A rendőrség keddi közleménye szerint az asszonyt hétfőn fogták el Bicskén, ahol egy ingatlant szemelt ki magának. Az asszony kivett a konyhaasztalon található pénztárcából 15 000 forintot, majd elmenekült. A lakók a hátrahagyott sáros lábnyomokra figyeltek fel, és értesítették a rendőrséget.

A bicskei rendőrök egy másik bejelentést is kaptak, miszerint egy idős, fehér sapkát viselő asszony több házba is azzal az ürüggyel ment be, hogy gumis műhelyt keres, illetve szeretné magát kivitetni a vasútállomásra. A kiérkező járőrök már nem találták a helyszínen.

Repülős Gizit végül az állomáson fogták el, épp egy szemetesbe tett valamit, amikor észrevették. A járőröknek azt mondta, hogy ki akarta dobni a zsebkendőjét a kukába, és eközben vette észre, hogy pénz van benne. A nála talált 14 500 forintot lefoglalták, őt pedig előállították.

A 85 éves asszony az 1950-es évek óta követ el kisebb-nagyobb lopásokat. A Repülős Gizi nevet azért kapta, mert annak idején bűncselekményeinek helyszínei, illetve Budapest között előszeretettel használta a belföldi repülőjáratokat. Nemcsak Magyarországon, hanem Amszterdamban és Londonban is követett el lopásokat.

Repülős Gizit az elmúlt 30 évben 22 és fél év fegyház, illetve börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, és 345 ezer forint pénzbüntetést is kiróttak rá. Legutóbb 2010 júliuásban állt bíróság előtt. A mohácsi ítélőszék akkor lopás miatt 45 000 forintra büntette.