Házkutatást tartottak a Zóna Taxi vezérigazgatójánál

Vágólapra másolva!
A Független Hírügynökség úgy tudja, házkutatást tartottak a rendőrök Veres István vállalkozónál, a Zóna Taxi résztulajdonosánál. Veres az [origo]-nak azt mondta: a BKV volt jogi igazgatója, illetve a Budapest Airport Zrt. volt jogi vezetője ellen vesztegetés miatt folyó eljárásban kértek tőle iratokat.
Vágólapra másolva!

A Zóna Taxi Zrt. vezérigazgatója, Veres István az [origo]-nak megerősítette, hogy kedden lakásában felkeresték a rendőrök, de szerinte csak iratokat kértek tőle a BKV volt jogi igazgatója, Sz. György, illetve a Budapest Airport Zrt. volt jogi vezetője ellen vesztegetés miatt folyó eljáráshoz. Közölte velük, hogy ilyen iratokkal nem rendelkezik, ezt ellenőrizték, majd távoztak a rendőrök - állította Veres.

Kedden a Független Hírügynökség azt közölte, hogy több rendőrségi autó is áll a volt Kádár-villánál, a fővárosi Cserje utcában, ahol Veres István vállalkozó lakik. Értesülésük szerint a nyomozók az épületben voltak, és házkutatást tartottak, ahogy a Citadellánál, a vállalkozó érdekeltségi körébe tartozó Zóna Taxi központjában is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást az ügyben. Veres az [origo]-nak azt mondta: a Zóna Taxi Zrt. vezetőjeként meglepőnek tartja, hogy a reptéri rendőrség jelenik meg nála házkutatási paranccsal, miközben tavaly egy más ügy miatt a cég feljelentést tett a reptéri rendőrség ellen, amelyet még az országos rendőrfőkapitánynál is bepanaszoltak.

Veres István vállalkozó a Citadella-ügyről híresült el, de azért is összetűzésbe került már a hatóságokkal, mert a Kádár-villában lakik. 2002 októberében a le is lakatolták a házát, mert a Kincstári Vagyoni Igazgatóság szerint jogtalanul lakott Kádár János volt miniszterelnök villájában, amelyre azóta Veres egy emeletet is épített.