Bántalmazhatták a koponyasérülései miatt meghalt devecseri kisfiút

Vágólapra másolva!
Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás annak a devecseri kisfiúnak a halála miatt, aki vasárnap halt meg koponyasérülései miatt a győri kórházban. A másfél éves gyereket a szülei vitték orvoshoz, azt mondták, játék közben sérült meg. A szakértő szerint a sérüléseket  bántalmazás is okozhatta.
Vágólapra másolva!

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint február 2-án az apja vitte el a már eszméletlen állapotba került gyermekét a devecseri ügyeletes orvoshoz, ahol kiderült, hogy a kisfiúnak súlyos agysérülése van. Az apa azt mondta az orvosnál, hogy a kisfiú három héttel korábban, játék közben az ágy sarkába ütötte be a fejét, de csak most lett rosszul, amikor altatás közben ringatták.

Az ügyeletes orvos azonnal mentőhelikoptert hívott, és a győri megyei kórházba szállították az eszméletlen gyermeket. Az orvosok azonban már nem tudták megmenteni az éltét, a kisfiú vasárnap meghalt a kórházban.

Az ajkai rendőrség akkor segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indított ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást. Már aznap megtörténtek a tanúkihallgatások, a helyszíni szemle és a szakértő kirendelése.

A nyomozás során azonban felmerült annak a gyanúja, hogy a gyermeket bántalmazhatták - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Közleményük szerint a szakértő múlt pénteken megállapította, hogy a gyermeken összesen három fejsérülés található. A nyomozást a megyei bűnügyi osztály vette át és folytatja le halált okozó testi sértés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A Magyar Televízió Híradója úgy tudja, hogy a kisfiúnak korábban is voltak sérülései, egyszer combcsonttöréssel került kórházba.