Magyar és uniós szakértők a médiatörvényről egyeztetnek Brüsszelben

Vágólapra másolva!
Hétfőn Brüsszelbe utazik a médiatörvényről egyeztető magyar szakértői küldöttség, hogy uniós kollegáikkal tisztázzák a törvényt ért kritikákat.  Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint, ha módosítani kell a törvényt, akkor azon az Országgyűlés tavaszi ülésszakának elején "túl lehet jutni".
Vágólapra másolva!

Szakértői szintű egyeztetés kezdődik hétfőn Brüsszelben az Európai Bizottság és a magyar kormány között a médiatörvényről. Az egyeztetést a magyar kormány javasolta, azt követően, hogy elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak a testület médiatörvénnyel kapcsolatos aggályaira. A megbeszélésen mind magyar, mind uniós részről kizárólag szakértők vesznek majd részt.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közlése szerint az "üzengetések és félreértések" elkerülésére javasolt személyes, szakértői szintű egyeztetést a magyar kormány az Európai Bizottságnak. Kovács szerint, ha az egyeztetések végeztével is szükség van a médiatörvény pontosítására, módosítására, akkor természetesen megteszik. "Az esetleges változtatásnak a kormány lenne az előterjesztője, és akár már az Országgyűlés tavaszi ülésszakának elején túl lehetne rajta jutni" - fogalmazott a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Jonathan Todd, az EU médiaügyi biztosának szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a hétfői szakértői szintű egyeztetés az első lépés, hogy a magyar jogszabály teljes mértékben megfeleljen az uniós jognak, beleértve az Alapvető Jogok Chartáját. A szóvivő szerint a további tárgyalások menetrendjéről egyelőre egyeztetnek.

Az Európai Bizottságnak a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályaira reagáló válaszlevelében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is úgy fogalmazott: a kormány elkötelezett amellett, hogy a magyar médiaszabályozás minden tekintetben megfeleljen az uniós jog által támasztott követelményeknek.

Brüsszel is gyorsan rendezné a magyar médiatörvény ügyét - közölte Jonathan Todd, Neelie Kroes médiaügyi EU-biztos szóvivője. Az Európai Bizottság múlt keddi sajtótájékoztatóján Todd elmonta, hogy Kroes és munkatársai nagyon elégedettek a hétfőn megkapott magyar kormányzati válasszal, amely a biztos által a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban emelt kifogásokra született.

Az Európai Bizottság január 21-én küldte el a magyar hatóságoknak azt a levelet, amelyben a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait fejtette ki, választ kérve azokra.