Az elöntött külterületek felét tisztították meg a vörösiszaptól

Vágólapra másolva!
Közel 11 ezer köbméter vörösiszappal szennyezett földet szállítottak a múlt hétvégén a lerakókba, így az elöntött külterületek fele már tisztának számít. A mentesítés több mint nyolcmilliárd forintba kerül.
Vágólapra másolva!

A tavaly októberi katasztrófában tíz négyzetkilométernyi termőföldet öntött el a vörösiszap Devecser külterületén, a mentesítés november végén kezdődött meg.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfői tájékoztatása szerint eddig a külterületek felét tisztították meg, csak a hétvégén 11 ezer köbméter szennyezett földet vittek a lerakókba.

A három négyzetkilométeres szántón a néhány centiméteres vörösiszaprétegtől semlegesítő hatású dudarit egyszerű betárcsázásával tisztítják meg a területet, a vastagabb iszapréteggel borított hat négyzetkilométerről azonban 400 ezer köbméter szennyező anyagot vissza kell szállítani a tározókba.

A Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja szerint a külterületek megtisztításának várható költsége 8,3 milliárd forint lesz, melyet a közbeszerzésen nyertes Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. végez el. A katasztrófavédelem közlése szerint a Marcal folyó kotrása folyamatos, a Torna-patak kolontári hídnál mért pH-értékének hétvégi átlaga délelőtt 7,93, délután 8,49 volt.