Több mint hatmillió forintot keresett könyvével Orbán Viktor

Orbán Viktor családjával ebédel, Fidesz
Vágólapra másolva!
A kormányfő több mint hatmillió forintot kapott könyvkiadásért a Helikon Kiadótól, de a számlája csak négyszázezer forinttal gyarapodott az elmúlt fél évben. Lázár János egyedi kéziratot és festményeket vásárolt, több kormánytag milliókat tett félre fél év alatt. Gyurcsány több mint 107 millió forint osztalékot kapott, még sincs pénz a számláján. Nyilvánosságra hozták a képviselők legfrissebb vagyonnyilatkozatait.
Vágólapra másolva!

Bár hétfőn délután még harminc nyilatkozat hiányzott, az este nyolc órás időpontig mind a 385 aktív képviselő leadta a vagyonnyilatkozatát, amelyek pontban éjfélkor meg is jelentek a parlament honlapján. A képviselők legutóbb az új parlament eskütétele után, júniusban adtak le vagyonnyilatkozatot, ezekről itt olvashat bővebben.

Orbán Viktor kormányfő hétfőn este már a hivatalos közlés előtt nyilvánosságra hozta a vagyonbevallását a saját honlapján. A kormányfő az elmúlt fél évben megtakarított közel félmillió forintot, feleségével közös számláján a nyár eleji 517 ezer forint helyett már 986 ezer forint van. A vagyonnyilatkozat szerint a miniszterelnök 6 millió 378 ezer forintot kapott a Helikon Kiadótól, náluk jelent meg tavaly Rengéshullámok című könyve. Orbán csak a miniszterelnöki munkáért kap fizetést, a korábbi 402 ezer forintos pártelnöki fizetését határozatlan időre felfüggesztették. A miniszterelnök bevallása szerint más nem változott: továbbra is egy XII. kerületi és egy felcsúti ingatlannak a tulajdonosa, öt felcsúti telkét 50 évig a Felcsút Utánpótlásáért Alapítvány használhatja ingyen, és még mindig megvan a 2002-ben felvett 20 millió forintos jelzáloghitele is.

Navracsics Tibor kormányfőhelyettes az elmúlt fél évben több millió forintot törlesztett tartozásaiból. Június óta a közel 12 millió forintos pénzintézeti hitele a friss nyilatkozata szerint 10,3 millióra olvadt, és kétmillió forintot visszafizetett abból a hatmillióból is, amivel magánszemélyeknek tartozott, így már csak 4 milliós ilyen adóssága van. Továbbra is a 2006-ban vásárolt Renault autóját használja, és tulajdonosa egy 138 négyzetméteres budakeszi kertes ház felének. Az egyetemi munkáért már nem kap fizetést, csak a minisztériumtól, havi 1,1 millió forintot.

Egy 2910 négyzetméteres karcagi zárt kerttel gazdagodott tavaly június óta Varga Mihály miniszterelnöki államtitkár, akinek továbbra is megvannak korábbi ingatlanjai is: felerészt tulajdonosa egy második kerületi, 94 négyzetméteres lakóháznak, kétkilenced részben egy ugyancsak második kerületi 137 négyzetméteres lakóháznak, és felerészt egy 626 négyzetméteres karcagi teleknek. Ő is hárommillió forintot törlesztett adósságaiból: a korábbi 23 helyett most 21 millió forinttal pénzintézeteknek, magánszemélyeknek pedig 3 helyett már csak 2 millióval tartozik. Megvan az 1,35 millió forintos életbiztosítása is, de a korábban bevallott 2 millió forintot érő állampapírjain és a félmillió forintot érő befektetési jegyein túladhatott, mert most nem szerepelnek a vagyonnyilatkozatában.

Kétszázezer forintot tett félre az elmúlt hónapokban Matolcsy György gazdasági miniszter, így most 1,2 millió forint van a számláján, a vagyonnyilatkozata szerint ezenkívül minden maradt a régiben: megvan a 150 négyzetméteres balatonakarattyai családi háza és a csopaki üdülője, és összesen 17 millió forintnyi pénzkövetelése is. Autója, értékes ingósága nincs, fizetést a miniszteri és az országgyűlési képviselői munkájáért kap, havonta összesen 1,3 millió forintot.

Semjén Zsolt kormányfőhelyettes is takarékoskodott, míg júniusban semennyi megtakarítása nem volt, most már van 1,5 millió forint készpénze, és 4 millió forintos hitelükből is visszafizettek közel 170 ezer forintot.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője 2010-ben vásárolt egy egyedi kéziratot, amelyet a "védett műalkotások" rovatban tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, és festményeket is vásárolt június óta. Megtakarításai is több millió forinttal gyarapodtak: 18 millió forintnyi kötvénye van, egy 6,8 millió forintos életbiztosítása, 1,6 millió forint készpénze és 1,1 millió forintos pénzintézeti számlakövetelése. Tartozásai is majdnem a júniusi felére apadtak: a legutóbbi bevallásnál még 6 millió forint bankhitele és 14 millió forint családi adóssága volt, most a banknak 5,2 millió forinttal, magánszemélynek pedig 6 millióval tartozik. Lázár a képviselői fizetéséről nem nyilatkozott. Hódmezővásárhely polgármestereként bruttó 545 ezer forintot keres havonta, valamint igazgatósági tag a Gozsai Mezőgazdasági Zrt.-ben, amiért havi bruttó 82 ezer forint jár neki. Földet is ad bérbe, ebből "időszakosan" 2,5 millió forint a jövedelme.

A KDNP frakcióvezetőjének, Harrach Péternek semmit nem változott a vagyona tavaly óta, van egy lakása, egy kertje és résztulajdonosa egy erdőnek, se tartozása, se megtakarítása, és autója, se értéktárgya nincs. Képviselői fizetéséről nem nyilatkozott, de havonta 195 ezer forint nyudíjat kap.

Mesterházy és Veres Audija

Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezetőnek egymillió forinttal csökkent a készpénze tavaly óta, most 7 millió forintot írt be a vagyonnyilatkozatába. Továbbra is kilenc kisebb-nagyobb ingatlant birtokol, amelyek többségét az 1990-es évek második felében vásárolta. Kocsija nincs, Honda motorja még mindig megvan. Nagy értékű ingóságként Herendi porcelánt és műszaki, szórakoztató számítástechnikai cikkeket nevezett meg. Az MSZP havi bruttó 282 ezer forintot fizet neki a pártelnökségért. Az Országgyűléstől vagy saját pártjától kapott, ingyenesen használt tárgyak között mobiltelefonok, pendrive és a képviselői laptop mellett egy Audi A6-os autót is feltüntetett, ezt 2009 óta használja a nyilatkozat szerint.

Vona Gábor június óta 30 ezer forintot visszafizetett a diákhiteléből, így már csak 540 ezer forint tartozása van a 2,5 millió forintos lakáshitelen kívül. Tavaly még volt 600 ezer forint megtakarítása, most a bankbetétekhez csak annyit írt be a nyilatkozatba, hogy "OTP". A Jobbik frakcióvezetője továbbra is 50 százalékos tulajdonosa egy budapesti, III. kerületi, 65 négyzetméteres lakásnak és a Magyar Hír Kft.-nek.

Egymillió forinttal nőtt a szerződése alapján fennálló követelése Schiffer Andrásnak, így már 5,9 millió forinttal tartoznak neki. Az LMP frakcióvezetőjének megvan a lakása és az 5,5 millió forintos hitele is csak néhány tízezer forinttal csökkent, most 5 millió 433 ezer forinttal tartozik a banknak. Értéktárgya, autója nincs, vagyonnyilatkozata szerint ügyvédi irodájából évi 4,15 millió forint osztalékot kap.

Gyurcsány Ferencnek a vagyonnyilatkozata szerint a számláin nincs annyi pénz, hogy az összeg meghaladná hathavi képviselői alapdíj összegét, pedig a nyilatkozat szerint "eseti" jelleggel 107 266 666 forintot kapott az Altus Befektetési Zrt.-től. A volt kormányfő június óta közel 3 millió forintot törlesztett abból a 65 millió forintos hitelből, amelyet a kötcsei házra vett fel a feleségével, így most 62,2 millió forinttal tartozik a banknak. Gyurcsány a kötcsei házon kívül egy 50 négyzetméteres pápai lakás tulajdonosa, autója, nagy értékű ingósága nincs.

Veres Jánosnak júniusban még csak egy 1984-es utánfutója volt, azóta novemberben vásárolt egy Audi Q5-ös autót is. A volt pénzügyminiszter megtakarításai jócskán megcsappantak, eltűnt 50 millió forintos K&H-megtakarítása, készpénze 11 millió forintról 1 millióra, banki követelése pedig 91,5 millióról 21,4 millióra csökkent, igaz, a tavalyinál 120 millióval többel, összesen 380 millió forinttal tartoznak neki. Veres is adós, 134 és fél millió forinttal tartozik valakinek, míg tavaly júniusban nem volt hitele. A volt pénzügyminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlésben képviselő, munkájáért havonta bruttó 138 736 forint fizetést kap.

Gyarapodó és eladósodó nincstelenek

Összeszedett egy kis megtakarítást az LMP-s Dorosz Dávid, akinek júniusban még csak 8142 forint megtakarítása volt: vagyonnyilatkozata szerint most két számlán összesen 248 ezer forintja van. A jogi egyetemen tavaly diplomázó politikus ügyvédjelölt egy ügyvédi irodánál, ezért havonta bruttó 89 500 forint jövedelmet kap. Az LMP-vel szakító, most független Ivády Gábor ugyan félre nem tett június óta, de visszafizette 1,4 millió forintos hitelét. Ivád polgármesterének se ingatlana, se értékes ingósága nincs, és még mindig tartozik 3 millió forinttal magánszemélyeknek. Polgármesteri munkájáért havi bruttó 173 900 forintot kap a két gyermekével és feleségével élő képviselő.

A jobbikos Endrésik Zsoltnak csak a hitele lett több: vett egy 2007-es Skoda Superb autót, de részben hitelre, a képviselőnek így már összesen 4,5 millió forint tartozása van, igaz, június óta értékpapírban tartott pénze 800 ezer forintról egymillióra nőtt. Párttársának, Farkas Gergelynek júniusban még semmije nem volt, most már van 600 ezer forint megtakarítása, a szintén jobbikos Samu Tamás Gergő viszont még mindig csak tavaly lízingelt 2002-es BMW-jét és közel hárommillió forint adósságát tudta beírni a nyilatkozatba.

A júniusi bevallásában 150 forintos ajándék kitűzőt is bevalló Vágó Gábor július és december között is sok ajándékot kapott: a Fidesztől 300 forintos szerencsi csokoládét, a Jobbiktól Kárpátia CD-t, az örmény követségtől pedig 4500 forintos brandyt. Októberben folpackot (5000 forint) és szelektív szemétgyűjtőt (2000 forint) kapott ismeretlenektől, az év végén három naptárral lepték meg. Fél év alatt 25 könyvet is begyűjtött, ezek becslése szerint 50-70 ezer forintot érnek. Az LMP-s képviselőnek egyébként van 300 ezer forintja bankbetétben, 1,83 millió forint diákhitele és 50 százalékos tulajdonosa a Schneider & Schneider Kft.-nek.