A magas vérnyomás lett gyanús a harci háborút kirobbantó ápolónőnek

Harc község, Bóni Zoltán
Vágólapra másolva!
"Mindenki ellensége mindenkinek" - jelentette ki az [origo] tudósítójának egy asszony a Tolna megyei Harcon, ahol másfél éve hadakoznak egymással a polgármester támogatói és kritikusai. Az ellenzék szerint a polgármester ingyenétellel édesgette magához a harciakat, támogatói viszont azt mondják, Bóni Zoltán sokat tett a faluért. A vita a helyiek mindennapjait is mérgezi, a múlt szombaton valaki még a bográcsozókat is feljelentette.
Vágólapra másolva!

"Önkormányzat helyett énkormányzat", "osztogatás helyett fosztogatás" - ilyen jelszavakkal támadják egymást egy Tolna megyei falu, Harc lakosai abban a másfél éve zajló háborúban, amelyet a polgármester és az ő ellenfelei vívnak egymással. A harci nézeteltérések megosztják a helyieket, régi barátokat és szomszédokat fordítottak egymás ellen. Egyesek szerint a polgármester, Bóni Zoltán diktatórikus módszerekkel irányítja a falut, mások azt mondják, hogy a helyi ellenzék, amelynek képviselői az októberi választások óta többségben vannak a képviselőtestületben, megbénítja a falu működését.

"Ketté van osztva a falu" - mondta az [origo] tudósítóinak két idős asszony hétfőn Harcon. Szerintük azelőtt Harc aranyos falu volt, ma azonban "mindenki ellensége mindenkinek". Pár utcával arrébb közmunkások osztogattak egy önkormányzati szórólapot, amelyen a polgármester hirdette, hogy a Megyei Bíróság hétfőn reggel neki adott igazat, és nem az őt tisztségétől megfosztó képviselőtestületnek. A helyieket azonban ez nem érdekli. "Itt már nem arról van szó, hogy kinek van igaza" - mondta az egyik szórólapozó, aki szerint a vita személyes konfliktusokról szól.

"Az jó, amikor az okos ember hülyéskedik, de amikor a hülye ember okoskodik, az nem jó" - mondta az ellenségeskedésről egy idős harci férfi. Szerinte az előző két polgármester nyolc év alatt nem tett annyit, mint Bóni négy év alatt.

Vérvétellel kezdődött

"Az egész Siposné hősiességével kezdődött" - mondták a harci ellenzék tagjai. Siposné Csajbók Gabriella a helyi egészségház ápolója, ő volt az, aki 2009 nyarán átadott az akkori képviselőtestületnek egy tizenegy kérdésből álló dokumentumot, amelyek a harci önkormányzat intézkedéseit firtatták. Siposné az [origo]-nak azt mondta, hogy a problémákról az egészségházban megforduló betegektől értesült. "Megmértem a vérnyomásukat, magas volt" - mondta Siposné, aki szerint a panaszosok mindig szóba hozták a polgármester tevékenységét.

Az ellenzék egyik főhadiszállása egy főút menti csárda, amelynek a tulajdonosa annak a három képviselőnek az egyike, akik az októberi választások óta többségben vannak az ötfős képviselőtestületben. Ketten a Fidesz-KDNP jelöltjeként indultak, a többiek és a polgármester függetlenek. A polgármester támogatói szerint a választások óta áll a munka az önkormányzatban, "nem haladnak a dolgok", a testület pedig már kétszer is felfüggesztette a polgármestert.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Fotó: Hirling Bálint [origo]

Harc főtere - galériánkért kattintson a képre!

"Belenéztünk a számlákba" - indokolta az [origo]-nak az egyik képviselő, Nagy Lajos, hogy mi indokolta a polgármester felfüggesztését. Szerinte több önkormányzati beruházással, például a művelődési ház felújításával, vagy a szennyvízelvezető rendszer kiépítésével is problémák vannak, és nem tiszta a polgármester által vezetett alapítvány és az önkormányzat közötti kapcsolat sem.

"A Fidesz nevű elefánt betért a porcelánboltba"

"Céltudatos, ilyen katonaember" - jellemezte Bóni Zoltánt az egyik támogatója, és körbemutatott a falu egyik terén, ahová Bóni polgármestersége alatt kerültek ki a padok és a virágágyások. Kritikusai szintén határozott embernek írták le Bónit, Nagy Lajos szerint amit ő mond, "az szentírás". Bóni egyik volt kollégája azt mondta a polgármesterről, hogy mindig is erőszakos volt, de a képviselők is azok, és ezért sokáig fog tartani a mostani konfliktus.

A polgármester támogatói közül többen is azt mondták, hogy a képviselők "nem hozzáértő emberek". A polgármestert támadók pedig azt mondták, hogy Bóni támogatói pellengérre állítják az "értelmiséget", a falu tanult lakóit. A csoport tagjai több feljelentést is tettek már egymás ellen, Bóni támogatói az [origo]-nak azt mondták, hogy a szokásos szombati babgulyás-osztásra például valaki kihívta a fogyasztóvédelmi felügyeletet, de a polgármester is felszólította már az egyik képviselőt, hogy bontsa vissza azt a karámot, amelyet szerinte jogtalanul önkormányzati területre épített.

A másfél éve tartó konfliktusban a névtelen levelek és az internetes fórumon írt vulgáris megjegyezések már mindennaposnak számítanak. Egy "harci választópolgár" egy névtelen levélben például azt írta, hogy "a Fidesz nevű elefánt betért a porcelánboltba", az ellenzék pedig már rendőrségi feljelentést is tett egy másik, fenyegetőző internetes hozzászólás miatt.

"Még mindig ezzel foglalkoznak"

Az [origo] tudósítóinak többen is azt mondták, hogy nehéz a megélhetés a faluban, és ezért a vita egyik sarkalatos pontja az ételosztás. A 900 fős faluban több mint 600 ember van rászorulóként nyilvántartva, így ők jogosultak az élelmiszersegélyre. "Ha körbemegy, kocsik vannak, internet van, LCD tévék vannak, itt nincs ennyi rászorult" - mondta Nagy Lajos.

"Nagyon sok ember az ingyenétkeztetés miatt szavazott a Bónira" - mondta Nagy, és hozzátette, hogy az osztogatásokat a polgármester által vezetett alapítvány végezte, de az önkormányzat finanszírozta. Nagy szerint átláthatatlan a kapcsolat a szociális étkeztetéseket lebonyolító alapítvány és az önkormányzat között, közalkalmazottak dolgoznak az alapítványnak és fordítva. Nagy azt mondta, ezért is függesztették fel a polgármestert másodszorra is, mert az önkormányzati törvény szerint összeférhetetlen az, hogy Bóni egyszerre polgármester és az alapítvány vezetője is.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Fotó: Hirling Bálint [origo]

Bóni Zoltán polgármester (A képre kattintva megtekintheti galériánkat!)

"Ebben valóban mulasztottam" - ismerte el az [origo]-nak Bóni Zoltán az összeférhetetlenséget, de szerinte ezt azonnal orvosolta, és lemondott az alapítvány vezetéséről, igaz, akkor már túl volt a törvény által kiszabott 30 napos határidőn. Ezt azzal magyarázta, hogy teljesen megfeledkezett az összeférhetetlenségről, ugyanis az előző képviselőtestület hozzájárult ahhoz, hogy a két tisztséget egyszerre is betölthesse.

"Októberben volt a választás, és még mindig ezzel foglalkoznak" - mondta Bóni. Szerinte az előző képviselőtestület ruházta fel azzal az intézkedési szabadsággal, amelyet most számon kérnek rajta. A választás óta azonban - állította Bóni - sokkal jobban meg van kötve a keze, az önkormányzat számos problémát saját hatáskörében old meg.

Bóni a bíróságon is megtámadta a képviselőtestület határozatát, amely felfüggesztette őt, a Tolna megyei bíróság pedig a decemberi felfüggesztéskor, valamint hétfőn is neki adott igazat, kimondva, hogy a felfüggesztés érvénytelen. Bóni hétfő délelőtt kiadott polgármesteri tájékoztatója szerint levonta a következtetéseket, és felszólította a képviselőtestületet, oszlassa fel magát, hogy ki lehessen írni egy időközi választást. Az [origo]-nak azt is elmondta, elindul újra a polgármesterségért, és biztos benne, hogy újra fogják választani.