Az egész országban influenzajárvány van

Vágólapra másolva!
Látogatási tilalmat rendeltek el a mohácsi kórház több osztályán is, Fejér megyében pedig péntektől kezdve nem lehet a betegeket látogatni. Az egészségügyi államtitkárság közleménye szerint az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma meghaladta a járványküszöböt.
Vágólapra másolva!

Meghaladta a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma. Szerdán látogatási tilalmat rendeltek el a mohácsi kórház gyermekosztályán, így az intenzív osztály és a szülészet-nőgyógyászat mellett már ott sem fogadnak látogatót a bama.hu szerint. Egy Baranya megyei iskola igazgatóhelyettese a lapnak azt mondta, hogy már a gyerekek 25 százaléka beteg, és a növekedés napról napra érzékelhető.

Szintén látogatási tilalmat vezetnek be Fejér megye összes kórházában az influenzás tünetekkel érkező betegek magas száma miatt. "A megyében több mint hatvan százalékkal nőtt az elmúlt héten az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Három betegnél mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat a H1N1 vírust" - mondta az MTI-nek Müller Cecília megbízott Veszprém megyei tiszti főorvos.

Kedvezményesen biztosít gyógyszert és eszközkészleteket a fekvőbeteg-ellátó intézmények számára az egészségügyi kormányzat. A kormány az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetben (EKI) lévő úgynevezett pandémiás készletet ajánlotta fel, amely többek között antivirális szereket, antibiotikumokat, infúziós szerelékeket és fecskendőket, tűket és szájmaszkokat tartalmaz. Az egészségügyért felelős államtitkárság közleménye szerint ezzel jelentősen csökkenthetők a kórházak gyógyszerkiadásai.

Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) adatai szerint az influenza miatt 158 beteg szorult az elmúlt héten kórházi kezelésre, negyedük gyermek, 60 százalékuk a 15-64 év közötti korosztályból kerül ki. A kórházban kezeltek közül 27 embert ápolnak az intenzív osztályon, 14 beteget géppel lélegeztetnek. Három ember halálát okozta eddig az influenza, az áldozatoknak más krónikus alapbetegségeik is voltak.