Hoffmann: 2014-től az érettségi feltétele lehet az önkéntesség

Vágólapra másolva!
Az oktatási államtitkár szerint legkorábban 2014-től már az érettségi feltétele lehet az önkéntes munka. Hoffmann Rózsa egy konferencián azt mondta, hogy középiskolásoknak 50-60 óra közösségi munka előírását tervezik.
Vágólapra másolva!

Legkorábban 2014-től lehet az érettségi vizsgára bocsátás előfeltétele az önkéntes munka - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szombaton egy konferencián. Az új közoktatási törvény koncepciója szerint az érettségi feltétele lenne a közösségi munka, amit a középiskolások szociális otthonokban, idősek otthonában vagy fogyatékos gyerekek intézményeiben végezhetnének.

Hoffmann Rózsa azt mondta, hogy a megújítandó érettségi előfeltételeként 50-60 óra kötelező közösségi munka előírását tervezik, de inkább az 50 óra felé hajlanak. A programot az államtitkár szerint heti 2 óra rendszerességgel lenne célszerű elvégezniük a diákoknak, a tevékenységet pedig dokumentálni is kell majd.