Az ügyészségnek küldené a Fidesz az államadósság-bizottság jelentését

Vágólapra másolva!
A kormánypárti képviselők szavazataival elfogadta a 2002-2010 közötti államadósság-növekedést vizsgáló albizottság jelentését a parlament alkotmányügyi bizottsága hétfőn. A kormánypárti többség azt javasolja, hogy az ügyészségnek továbbítsa a parlament a jelentést.
Vágólapra másolva!

Elfogadta a 2002-2010 közötti államadósság-növekedést vizsgáló albizottság jelentését az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága hétfőn. A jelentést valószínűleg az ügyészségnek továbbítják.

Az alkotmányügyi bizottság azt javasolja a költségvetési bizottságnak, hogy az elkészült és elfogadott albizottsági jelentést, a szakbizottságok jelentéseit és a szakértői javaslatokat összevonva küldjék el az ügyészségnek. Az albizottság elnöke, Cser-Palkovics András ugyanis hangsúlyozta, hogy a parlamenti bizottságok egyike sem vádhatóság vagy bíróság.

Cser-Palkovics András a jelentés ismertetésekor elmondta, hogy a vizsgált időszakban működő kormányok tevékenységét külön-külön kell elemezni. A kormánypárti politikus szerint fontos megállapítani, hogy szándékos megtévesztés állt-e az adósság növekedésének hátterében. A jelentés szerint a szocialista-szabad demokrata kormányok egyes döntéseit is vizsgálni kell, Cser-Palkovics András példaként a PPP konstrukciójú beruházásokat említette.

Az albizottság jelentése szerint a Gyurcsány-kormányok tevékenységét külön is vizsgálni kell, mert ott a testület szerint egyebek mellett a hűtlen és hanyag kezelés gyanúja is felmerülhet (erről bővebben itt olvashat). Az esetleges polgári- és büntetőjogi felelősség megállapítása kapcsán a volt izlandi miniszterelnök példáját hozták fel, aki ellen az ország pénzügyi rendszerének összeomlása miatt emeltek vádat.

Az ülésen az MSZP és az LMP képviselői nem vettek részt.