Állítólagos zsidózásról kérdezte a kormányt egy MSZP-s képviselő

Vágólapra másolva!
Egy szeptemberi, Palesztina melletti budapesti tüntetésen történt állítólagos zsidózáson vitáztak szerda délután a parlamentben. Az MSZP-s Steiner Pál szerint a kormány fél attól, hogy "elveszti a szélsőjobboldali látens támogatást", ezért nem lép föl kellőképpen a zsidózás ellen.
Vágólapra másolva!

Állítólag többször is felhangzott a "mocskos zsidók" egy szeptember végi Palesztina melletti budapesti tüntetésen Steiner Pál szerint. Az MSZP-s politikus ezért szerdai interpellációja során azt kérdezte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy "mikor szűnik meg a zsidó származású emberek gyalázása Budapest utcáin és terein?"

Steiner szerint a szeptember 23-i tüntetésen többször is felhangzott a "mocskos zsidók" kiabálás, ugyanakkor a rendőrség tájékoztatása szerint a tüntetésen nem tapasztaltak rendbontást és bejelentés sem érkezett. Szeptember 23-án adta be Mahmúd Abbász Palesztina ENSZ-tagfelvételi kérelmét, ezért tartottak tüntetést Budapesten.

Kontrát Károly belügyi államtitkár válaszában azt mondta: amíg Steiner Pál volt Budapest V. kerületének polgármestere, addig a kerületben többször is megrendezhették a Becsület Napja nevű nyíltan és vállaltan neonáci rendezvényt. Kontrát szerint ezzel szemben sem az első, sem a második Orbán-kormány ideje alatt nem történt ilyen esemény, mert a kormány elutasítja ezeket. Az államtitkár a konkrét tüntetéssel kapcsolatban megerősítette: nem érkezett bejelentés, a rendőrség még elemzi és értékeli a felvételeket és adatokat

Steiner Pál viszonválaszában közölte: az államtitkár mellébeszélt és nem válaszolt egyik kérdésére sem. "Önök gyávák, mert félnek attól, hogy a szélsőjobboldali látens támogatást elveszítik, önök együttműködnek a nyilasokkal" - zárta felszólalását a szocialista politikus, aki a választ nem fogadta el. Az Országgyűlés viszont a kormánypárti képviselők támogatásával, 260 igen, 46 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadta a választ.

Szerdán a népszavazások szabályait rögzítő sarkalatos törvényről és az '56 utáni megtorlások felelőseinek megbüntetéséről is tárgyalt a parlament. A délutáni interpellációk során a képviselők többek között a közrendvédelemmel, és a munkaügyi uniós forrásokkal kapcsolatban kérdezték a kormány képviselőit.