Háromezer lakossal várossá lehetne válni egy fideszes javaslat szerint

Vágólapra másolva!
"Belátható távolságba" hozná a városi cím elérését a településeknek a fideszes Simon Miklós, aki pénteken nyújtott be módosító javaslatot az önkormányzati törvényhez. Simon a 3350 fős lakossággal bíró Nyírbogát polgármestere.
Vágólapra másolva!

Módosító indítványt nyújtott be a fideszes Simon Miklós pénteken az új önkormányzati törvény javaslatához, amely szerint nem ötezer, hanem már háromezer fős lakosság fölött kaphatnának városi címet a térségi szerepet betöltő és az átlagos városi szintet elérő fejlettségű községi önkormányzatok.

Simon azzal indokolja a kezdeményezését, hogy az ország településszerkezete alapján a háromezer vagy annál több lakosú községek szinte mindegyike térségi szerepet tölt be. Néhányuk fejlettségi szintje eléri az átlagos kisvárosi szintet, amely egy hosszú folyamat, "a település küzdelmes munkájának az eredménye" - hívja fel a figyelmet.

Simon, aki a 3350 fős lakossággal bíró Nyírbogát polgármestere, úgy véli, indokolatlan "szinte beláthatatlan távolba tenni" ezen települések elől az egyik legfontosabb, a fejlesztések hajtóerejeként működő célt. Különösen igaz ez Magyarország jelenlegi demográfiai mutatóit nézve - tette hozzá.

A jelenleg hatályos önkormányzati törvény úgy fogalmaz, hogy egy nagyközség akkor kezdeményezheti a várossá nyilvánítását, ha a városi cím használatát fejlettsége, térségi szerepe indokolja. A képviselő-testületnek a kezdeményezését a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős miniszter útján kell a köztársasági elnök elé terjesztenie.