Gyurcsányt választotta pártelnöknek a Demokratikus Koalíció

Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke beszél a szervezet egyéves születésnapi rendezvényén
Vágólapra másolva!
Döntöttek ma a Demokrata Párt tagjai az alapszabályváltoztatásról és a párt átnevezéséről Demokratikus Koalícióvá. Pártelnöknek választották Gyurcsány Ferencet, Bauer Tamás, Debreczeni József, Molnár Csaba és Niedermüller Péter alelnök lesz. Gyurcsány azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció "szegény, mint a templom egere".
Vágólapra másolva!

A Demokrata Párt tagjai döntöttek a szervezet átnevezéséről és alapszabályának megváltoztatásáról, valamint arról is, hogy a jövőben a Demokratikus Koalíció nevet viselő párt elnöke Gyurcsány Ferenc legyen. Ezt a volt miniszterelnök jelentette be a párt vasárnapi sajtótájékoztatóján. Elmondta azt is, hogy alelnökké választották Bauer Tamás közgazdászt, korábbi SZDSZ-es politikust, Debreczeni József közírót, aki tavaly az MDF képviselőjelöltje volt, Molnár Csaba volt kancelláriaminisztert és Niedermüller Péter etnográfust.

Az elnökség tagja rajtuk kívül Avarkeszi Dezső egykori igazságügyi államtitkár, Baracskai József országgyűlési képviselő, Bács Márton, a XI. kerület korábbi alpolgármestere, P. Szűcs Julianna, a Mozgó Világ főszerkesztője, Szabó Zoltán volt MSZP-s parlamenti képviselő és Vadai Ágnes, aki a parlament nemzetbiztonsági bizottságát vezette a szocialista frakcióból való távozásáig.

A párt tiszteletbeli elnöke Vitányi Iván, az etikai bizottság vezetője Kósáné Kovács Magda, a pártigazgató Varju László lett, mindannyian korábbi szocialista politikusok. Gáti Mátyásra bízták a DK ifjúsági szervezetének létrehozását, Wirsching Viktóriára a kommunikációs igazgatói feladatokat.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció az ország legdemokratikusabb pártja lesz, amelynek vezetőit a kongresszuson a tagok összessége választhatja meg, az elnök jogköre pedig csak annyival nagyobb a tizenkét tagú elnökségben részt vevőknél, hogy vezeti az üléseket.

A DK vezetői között a volt kormányfő elmondása szerint szociáldemokraták, szabadelvűek és konzervatívok mellett olyanok is vannak, akik eddig "megátalkodott pártonkívüli értelmiséginek tartották magukat", de megértették, hogy feladatuk van a köztársaság védelmében és újraépítésében

Azt is hozzátette, hogy mivel a Demokratikus Koalíció "szegény, mint a templom egere", a szervezetet egyelőre Varju László lakására jegyezték be. Hangsúlyozta azonban, hogy a pártépítéshez "nem székház vagy fénymásológépek" szükségesek, hanem elsősorban az a vágy, hogy Orbán Viktor "önkényuralmi rendszere" megállítható.

A jövőbeni gazdálkodásukat firtató kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc példaként hozta: ha a sajtótájékoztatójuknak helyet adó kávézónak kell fizetni ezért tízezer forintot, a jelenlévő pártvezetők ki fogják fizetni. Hozzátette, hogy a jövő héten országjárásra indulnak a saját pénzükön, a rendezvényeiken jelenlévőket pedig arra kérik majd, hogy járuljanak hozzá a költségekhez. Az újságírókat ugyanakkor arról biztosította, az átlátható pártpénzügyek érdekében arról is tájékoztatást adnak, "ha vesznek három Technokol Rapidot".

Az új pártba eddig több mint 3800-an kérték felvételüket, a kérelmek elbírálásáról az elnökség dönt - mondta Gyurcsány Ferenc, kiemelve, hogy vasárnap a pártalakítás első szakasza lezárult, most az építkezés következik.Várakozásuk szerint a jövő év végére a választókerületek 90 százalékában lesz szervezete a Demokratikus Koalíciónak, 2014-ben pedig akár egyedül, akár másokkal, képviselőjelölteket állít.

Gyurcsány Ferenc október 22-én jelentette be, hogy távoznak az MSZP-ből és Demokratikus Koalíció néven új pártot alakítanak. Elmondta, hogy pártjukat formailag a már létező Demokrata Párt bázisán hozzák létre, néhány héten belül annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Ezt úgy indokolta, hogy az új pártok bejegyzéséről az ügyészség mondhatja ki a végső szót, ők pedig nem bíznak Polt Péter legfőbb ügyészben.

Az egyesülési törvény szerint ha egy pártnak olyan adata változik, amely érinti a bírósági nyilvántartást, azt 60 napon belül be kell jelenteni a bíróságnak. A változást - ha nincs szükség hiánypótlásra - a bíróságnak a kérelem beérkezésétől számított 60 napon belül kell bejegyeznie, az új adatok a végzés jogerőre emelkedése után kerülnek be a nyilvántartásba, vagyis a Demokrata Párt esetében ekkortól lesz hivatalos a Demokratikus Koalíció elnevezés.