Előzetesbe kerülhet a tiszaújvárosi iskolában késelő fiú

Vágólapra másolva!
A tiszaújvárosi iskolai késelés 14 éves gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról dönt péntek délután a Zemplén Megyei Bíróság.
Vágólapra másolva!

Pénteken dönt a Zemplén Megyei Bíróság az iskolatársát szerdán megkéselő 14 éves tiszaújvárosi fiú ügyében. A gyanú szerint a diák az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola mosdójában késelt meg egy 13 éves fiút, akit később életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A késelésben a most meggyanúsított is könnyű sérüléseket szenvedett, ezért a rendőrség eredetileg sértettként kezelte az ügyben. Később a fiú ellentmondásba keveredett a kihallgatásán, majd beismerő vallomást tett, amelyben elmondta, hogy egy számítógépes játék inspirálta a késelésre.

Forrás: MTI/Vajda János
Rendőrök kísérték a fiút a tárgyalóterembe