A szabálysértők 300 ezres büntetéséről is vitáznak a parlamentben

Vágólapra másolva!
Az új önkormányzati törvényjavaslatról, illetve a szabálysértésekről szóló előterjesztésről vitatkoznak pénteken a képviselők az Országgyűlésben.
Vágólapra másolva!

A parlament e heti utolsó ülésnapja az új önkormányzati törvény tízórás időkeretű vitájával kedződik. Az előterjesztés szerint a kétezernél kevesebb lakosú településeken nem működne önálló önkormányzati hivatal, emellett szigorítanák a helyhatóságok hitelfelvételi lehetőségeit, míg az alapfokú oktatást az állam szervezné a jövőben. Az óvodai ellátás és az egészségügyi alapellátás önkormányzati alapfeladat marad, a polgármesterek pedig nem lehetnek majd egyszerre országgyűlési képviselők is. A javaslatról bővebben itt olvashat.

Ezt követően a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről kezdődhet a vita, összesen hatórás időkeretben. A kormány a javaslatban megemelné a kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összegét, 5 illetve 300 ezer forintra.

A Belügyminisztérium célja, hogy lehetőleg a helyszínen felelősségre vonják a szabálysértőket, de legkésőbb az elkövetéstől számított 30 napon belül. A tervezet szerint az, aki nem fizeti meg a pénzbírságot, szabálysértési elzárással sújtható, ugyanakkor a pénzbírság közérdekű munkával is megváltható lesz. Bevezetnék a szabálysértési visszaesést is. Így az eredetileg elzárással nem büntethető szabálysértések esetén - kivéve a helyszíni bírságolást - ha hat hónapon belül kétszer már felelősségre vontak valakit, akkor a harmadik cselekményért elzárást is kaphatna.