Halálra fagyott két hajléktalan a fővárosban

Józsefváros, hajléktalan, VIII. kerület
Vágólapra másolva!
A fővárosi VI. kerületben két 60 év körüli férfi holttestére bukkantak, a két hajléktalan halálát kihűlés okozta. A férfiakat meztelenül találták meg, a haláluk körülményei azonban egyelőre nem egyértelmű.
Vágólapra másolva!

Kihűlt és meghalt két hajléktalan férfi a fővárosban vasárnapra virradó éjszaka - értesült az MTI. A Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy a VI. kerületi Hunyadi téren két 60 év körüli férfi holttestére találtak, halálukat az első vizsgálat szerint kihűlés okozta.

Az [origo]-nak az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletén azt mondták, a két férfit a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

Az Mtv Híradójának a holttesteket megtaláló férfi azt mondta, hogy az elhunytakat meztelenül találták meg, amelyet alátámasztott a mentőszolgálat állítása is. A híradó szerint valószínűleg a meztelenség körülménye közrejátszott a megfagyásukban, de az nem bizonyított, hogy más vetkőztette-e le őket. A rendőrség a helyszíni vizsgálat alapján azt mondta az [origo]-nak, hogy nem történt idegenkezűség, így a rendőrök nem bűncselekmény ügyében nyomoznak.