Orbán szerint vége a stiklik és a kifosztás korszakának

Vágólapra másolva!
A törvényeknek az eddigiekkel ellentétben a becsületes embereket kell védeniük, és nem a bűnözőket; vége a visszaélések, a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának - jelentette ki Orbán Viktor szombat délután a tiszthelyettes rendőrök ünnepélyes eskütételén, a budapesti Hősök terén. A miniszterelnök azt ígérte, hogy a munkaképes, de nem dolgozó rendőröktől beszedendő adó teljes összegét a dolgozó rendőrök béremelésére fogják fordítani a jövőben.
Vágólapra másolva!

Nem jöhetnek létre többé Magyarországon félkatonai szervezetek, amelyek törvényi felhatalmazás nélkül akarnak fellépni rendfenntartóként, a rend fenntartása ugyanis az állam feladata és kötelessége - mondta Orbán Viktor szombaton 1327 tiszthelyettes rendőr ünnepélyes eskütételén, a budapesti Hősök terén.

A miniszterelnök kijelentette, hogy a magyar állam fegyveres testületeiben szolgálók nem lehetnek tagjai semmilyen félkatonai szervezetnek, nem viselhetik azok öltözetét, mert ha így tesznek, dezertőrként fogják felelősségre vonni őket.

Orbán Viktor azt mondta, hogy a munkaképes, de nem dolgozó rendőröktől beszedendő adó teljes összegét a dolgozó rendőrök béremelésére fogják fordítani a jövőben. "Nem támogatjuk azt, hogy egészséges, életerős emberek hátat fordítsanak a munkának, és ne dolgozzanak. Éppen ellenkezőleg, mi arra bátorítunk mindenkit, aki munkaképes, hogy álljon munkába. Az mégsem járja, hogy életerős emberek sem nem dolgoznak, sem adót nem fizetnek, miközben mások megszakadnak a munkában, hogy meg tudjanak élni" - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor azt mondta a fiatal rendőröknek, hogy különleges helyzetben vannak, mert "egy átalakuló világban és egy megújuló országban kezdik meg hivatásukat". A magyaroknak szerinte azzal kell szembenézniük, hogy egész Európa komoly bajban van, az európai országok ugyanis úsznak az adósságban, és egyre kevésbé urai saját sorsuknak, ami újabb és újabb csődhullámokat indít el. Ezek miatt ma nagyon sok magyar család veszélyben érzi otthonát, munkahelyét, megélhetését - emelte ki a miniszterelnök.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Orbán Viktor beszédet mond a tiszthelyettes rendőrök eskütételén

"Felfelé rugaszkodjunk el"

A válság a miniszterelnök szerint súlyosbodni fog, ezért a magyaroknak arra kell kísérletet tenniük, hogy elrugaszkodjanak az európai válságövezettől, "ne csak el, de felfelé rugaszkodjunk el". Válsághelyzetekben a kormányfő szerint mindig megnő a bűnözési hajlam, elszaporodnak a szélsőségek, és jobban terjed az erőszak, de Magyarország szerinte csak úgy újulhat meg, és csak úgy szakadhat el végképp a válságzónától, ha képes rendet és biztonságot teremteni, helyreállítani a korábbi években vészesen megromlott közbiztonságot - hangsúlyozta a kormányfő.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy vége a visszaélések, a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának. Hozzátette, hogy szerinte a kormány "lezárta a bűnözőket mentegető, pártfogó liberális kormányok időszakát".

Orbán Viktor kijelentette, hogy a kormány folytatja a rendőrség megerősítését, az állomány bővítését és a munkavégzés körülményeinek javítását - mondta, megjegyezve, hogy 2011 szeptemberének végén már 3135-tel több rendőr teljesít szolgálatot. Orbán Viktor közölte, azt várja az eskütevőktől, hogy segítsenek Magyarország megerősítésében, garantálják a rendet, a biztonságot. A felelősségért, a teljes odaadásért cserébe biztos, kiszámítható jövőt kínál a kormány azoknak, akik becsülettel szolgálnak - mondta a miniszterelnök.

A szombaton esküt tett 1327 tiszthelyettes rendőr átlagéletkora huszonnégy év.