Meggondolta magát a Fidesz: mégsem szűnik meg a megyei jogú városi cím

Vágólapra másolva!
A Belügyminisztérium augusztusban ismertetett terveivel ellentétben mégsem szűnne meg a megyei jogú városok státusa az új önkormányzati törvényben - értesült az [origo]. A Fidesz elnökségének javaslatáról - és magáról a törvényről - egész délután vitatkoznak még a kormánypárti frakciók.
Vágólapra másolva!

Kemény harcokra számítottak az önkormányzati törvénnyel kapcsolatban a Fidesz és a KDNP háromnapos hajdúszoboszlói frakcióülése előtt az [origo] által megkérdezett képviselők. Nem kis részben azért, mert a Belügyminisztérium augusztusi tervezete szerint megszűnt volna a megyei jogú városok státusa, ami olyan befolyásos fideszes vezetők települését érintette volna hátrányosan, mint a Debrecent irányító Kósa Lajos Fidesz-alelnök vagy a parlamenti frakciót vezető Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester.

A hajdúszoboszlói tanácskozáson ezzel szemben információink szerint a Fidesz elnökségének ülése után már olyan javaslat került a képviselők elé, amely szerint megmaradnának a megyei jogú városok. A döntésnek elsősorban forráselosztási okai vannak és át kell gondolni miattuk a BM tervezetének a megyei közgyűlések összetételéről rendelkező passzusait is.

A tervezet úgy változtatta volna meg a megyei közgyűlések összetételét, hogy a testületbe automatikusan bekerültek volna a járási székhelyek polgármesterei és csak a fennmaradó helyeket osztották volna el a választók listás szavazati alapján.

A frakció várhatóan estébe nyúlóan vitázik majd az önkormányzati koncepcióról, benne a tervezet másik legtöbb konfliktust rejtő elemével, az önkormányzati és állami feladatok újraelsztásával. Az [origo] által megkérdezett képviselők és kormányzati szereplők elsősorban az iskolák és egészségügyi intézmények fenntartásával kapcsolatban számítanak vitára.