Magyar Nemzet: Selmeczi Gabriella lesz a Fidesz szóvivője

Vágólapra másolva!
A lap szerint Selmeczi Gabriella neve nem véletlenül vetődött fel, hiszen a 2006-os választások előtt már betöltötte a Fidesz szóvivői posztját.
Vágólapra másolva!

Selmeczi Gabriella lesz a Fidesz szóvivője - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap a szombati számban úgy fogalmaz: "eldőlt, hogy Selmeczi Gabriella lesz a Fidesz szóvivője". A lapnak egy meg nem nevezett kormánypárti politikus azt mondta: "Az ősszel esedékes kétharmados döntések miatt esetleg felmerülő, párton belüli 'széthúzó szólamokat' akarja ezzel a döntéssel megelőzni a kormányfő".

A Magyar Nemzet azt írja, hogy Selmeczi neve nem véletlenül merülhetett fel újra, hiszen - Szijjártó Péterrel közösen - a 2006-os választások előtt már betöltötte a Fidesz szóvivői posztját. A lap úgy tudja, hogy a Fidesz szóvivőjének a kiválasztásával Orbán Viktor Kósa Lajost bízta meg.

A lap emlékeztet arra, hogy hétfőn lépett hivatalába a Századvég Gazdaságkutató Zrt. éléről érkező Giró-Szász András kormányszóvivő, akinek a munkáját két államtitkár segíti majd: Mikecz Péter igazgatási helyettes államtitkár, illetve Kern Tamás, aki a stratégiáért felel.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a kormánypártok múlt heti kihelyezett frakcióülésén azt is bejelentette, hogy Giró-Szász mellett Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Garamvölgyi László volt rendőrségi szóvivő is szerepet kap a kormányzati kommunikációban.