Közérthetővé tenné a kormány lépéseit Giró-Szász

Vágólapra másolva!
A csütörtökön kinevezett új kormányszóvivő szerint olyan időket élünk, hogy vagy most alakítjuk át Magyarországot, vagy később már nem biztos, hogy lesz lehetőségünk rá. Giró-Szász András az új munkája miatt lemond a Századvég-csoportnál betöltött tisztségeiről.
Vágólapra másolva!

A kormányzás, a kabinetdöntések logikájának ismertetése, értelmezése lesz a dolga a hétfőn hivatalba lépő új kormányszóvivőnek. Giró-Szász András az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, azt tekinti feladatának, hogy közérthetően elmagyarázza az állampolgároknak, miért jó nekik egy adott kormányzati lépés. Nagyjából úgy, mint amikor egy műtét előtt az orvos elmagyarázza a betegnek: lehet, hogy egy pillanatig fáj, vagy kicsit fél tőle, de a beavatkozás után sokkal jobb lesz - mondta.

Giró-Szász szerint olyan időket élünk - folytatta -, akár a nemzetközi gazdasági környezetet, akár annak a térségre gyakorolt társadalmi hatásait nézve, hogy lényegében elengedhetetlen, hogy "vagy most alakítsuk át Magyarországot, vagy talán soha nem tehetjük meg". Várható munkarendjéről szólva Giró-Szász András közölte: a tervek szerint a kormányülések után, valamint az adott héten még egyszer tart majd sajtótájékoztatót, ezenkívül pedig feladatai között vannak a kormánydöntéseket értelmező médiaszereplések, továbbá írásos tájékoztatók készítése.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön Hajdúszoboszlón jelentette be, hogy Giró-Szász András politológus, a tavaly tavasszal alakult Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonosa lesz az új kormányszóvivő, aki ellentétben elődeivel nem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, hanem a Miniszterelnökséghez tartozik majd. A politológus közölte: lemond a Századvég-csoportnál betöltött ügyvezetői, igazgatótanácsi, kuratóriumi tisztségeiről.