Módosították a rezidensek ösztöndíjprogramjának feltételeit

Vágólapra másolva!
Változás, hogy a rezidensek választhatnak, az ösztöndíj fizetésének teljes idejéig teljes munkaidőben vagy az ösztöndíj folyósításának kétszeres idejéig részmunkaidőben dolgoznak Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi államtitkárság módosította a rezidenseknek szóló ösztöndíjprogramjának korábbi feltételeit - jelentette be Szócska Miklós államtitkár pénteken egy egészségügyi konferencián Balatonfüreden.

A korábbi feltételekhez képest az egyik legnagyobb változás, hogy a rezidensek választhatnak: vagy az ösztöndíj fizetésének teljes idejéig, teljes munkaidőben vagy az ösztöndíj folyósításának kétszeres idejéig részmunkaidőben vállalják, hogy Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak - mondta Szócska Miklós. Korábban az MTI jelentésében hibásan az szerepelt, hogy a rezidenseknek a szakorvosképzés végével nem kell még öt évig magyar állami egészségügyi intézményben dolgozniuk.

A feltételek között továbbra is megmaradt, hogy a programban való részvétel ideje alatt a rezidensek nem fogadhatnak el hálapénzt. A korábbiakhoz képest viszont a képzést fél év helyett maximum két évre lehet megszakítani, vagyis hét év alatt kell öt év főállású jogviszonyt igazolni. Megnyitották a programot azok előtt is, akik nem ebben az évben végeztek. Számukra az a feltétel, hogy még legalább egy évet a szakorvosjelölti programban dolgozzanak - tette hozzá az államtitkár. A résztvevők szakorvosképzésük alatt változatlanul havi nettó százezer forintot kapnak.

Az idősebb dolgozók bérezésére vonatkozó kérdésre válaszolva Szócska Miklós elmondta, hogy a jövő héten lesznek az utolsó egyeztetések a mentor, tutor díjazásról. Emellett az államtitkár szerint sikerült elérni, hogy a népegészségügyi termékdíjat a bérrendezésre tudják fordítani.

Korábban nem aratott nagy sikert a rezidensek között a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által meghirdetett ösztöndíjprogram. Úgy vélték, nem hoz hosszú távon megoldást a támogatás, és bérfeszültséget okoz. A meghirdetett helyek alig hatodát töltötték be a rezidensek. Egy, az [origo] által augusztus végén megkérdezett rezidens szerint a fizetés mellé kapott havi százezer forintos támogatásért a kormány "túl sokat vár el". A rezidens azt mondta, "érthető, hogy egy öt éven keresztül adott ösztöndíjért a kormány azt kéri, hogy az orvosok maradjanak itthon, de én a jelenlegi magyarországi bérviszonyok között nem szívesen írok alá semmilyen szerződést tíz évre előre".