Zúgolódtak a fideszes képviselők Lázár fizetéscsökkentő javaslata miatt

Vágólapra másolva!
Több bírálatot kapott a kormánypártok keddi frakcióülésén a képviselői fizetések rendszerét átalakító javaslat. Volt, aki felvetette, hogy kár hozzányúlni a rendszerhez, mert az mindig botrányt okoz, más azt mondta, hogy mindegy, mennyit keresnek a képviselők, mert a választók úgyis sokallják.
Vágólapra másolva!

Több bírálatot kapott a kormánypártok kedd délutáni frakcióülésén Lázár János fideszes frakcióvezető javaslata a képviselők javadalmazási rendszerének átalakításáról, többen bonyolultságára és igazságtalanságára hivatkozva bírálták a javaslatot. Lázár János először múlt pénteken ismertetett elképzelésének lényege, hogy 2012. szeptember 1-jétől megszűnne a képviselők jelenlegi, alapdíjra, lakhatási támogatásra és választókerületi pótlékra épülő díjazási rendszere. Helyette egységesen bruttó havi 750 ezer forint, vagyis a helyettes államtitkári javadalmazással megegyező lenne a képviselők illetménye.

Más pénzbeli juttatásra ezen felül nem lennének jogosultak a parlamenti képviselők, kapnának viszont egy - várhatóan választókörzetük távolságától függő összeggel feltöltött, névre és rendszámra szóló, át nem ruházható - üzemanyagkártyát, azok pedig, akiknek nincs fővárosi ingatlanuk, az eddig saját maguk által választott albérlet helyett az országgyűlés hivatala által bérelt vagy vásárolt lakásban szállhatnának meg. Megszűnnének emellett a különböző pótlékok is: nem kapnának pluszpénzt a képviselők a bizottsági tagságért, illetve a bizottsági és a frakcióvezetésben vállalt tisztségeikért sem. Utóbbit a frakciók saját büdzséjükből fizethetik, ha akarják.

A keddi, csaknem háromórás vitában az [origo]-t tájékoztató frakciótagok szerint többektől elhangzott, hogy az egységesített illetmény és a természetben járó kiegészítések nem fedezik a képviselők költségeit, az új rendszerrel rosszabbul járnának, mint most. Mások azt kifogásolták, hogy ha már hozzá kell nyúlni a rendszerhez, akkor miért nem úgy állapították meg a díjazást, hogy az európai átlagtól szerintük jócskán elmaradó képviselői tiszteletdíjak felzárkózzanak a többi uniós tagállam szintjére.

Az előterjesztést jegyző Lázár János a résztvevők szerint azzal indokolta a változtatást, hogy kiszűrjék a visszaéléseket és kivédjék a választók "pofátlan tiszteletdíjakról" szóló, visszatérő bírálatait, többen azonban azt mondták erre, hogy emiatt nem kellene módosítani, mert "akármennyit és akármilyen módon keresnek is a képviselők, azt mindig tisztességtelennek fogja tartani és sokallja a közvélemény".

"Szerintem az a legjobb, ha nem foglalkozunk vele, mert ha hozzányúlunk, abból mindig botrány van" - mondta az [origo]-nak egy a frakcióban vezető tisztséget betöltő képviselő. A politikus szerint igazságtalan, hogy megszűnik a bizottsági munka díjazása illetve, hogy a képviselőcsoportok vezetői ezentúl nem kapnak automatikusan pótlékot, hanem tiszteletdíjaikat a frakcióknak saját belátásuk szerint és saját költségvetésükből kell kigazdálkodniuk, ami szerinte "az eltérően eleresztett képviselőcsoportoknál az egyenlő munkáért egyenlőtlen bér" problémáját veti fel.

Kifogásként vetődött fel az ülésen az is, hogy az a képviselő, akinek sok településből áll a választókörzete, jóval többet autózik, mint akihez egy város vagy néhány közeli település tartozik. A frakcióvezető válasza a beszámolók szerint erre az volt, hogy a fővárostól való távolság alapján sávosan állapítják majd meg ugyan az üzemanyagkártyák havi keretét, de ezen túl nem lesz lehetőség további differenciálásra.

Voltak, akik amiatt aggódtak, hogy a településeknek pluszterhet jelent majd, ha a jövőben a választókerült képviselőjének irodáját is az önkormányzatnak kell biztosítania. Ezeket az aggályokat Lázár János azzal szerelte le, hogy "az önkormányzatoknak úgyis annyi hatóságnak kell irodát biztosítaniuk, hogy plusz egy a képviselőnek már nem oszt-nem szoroz".

Több résztvevő szerint Lázár János az ülésen "azt is belengette", hogy ha nagy a tiltakozás a frakciókban, akkor kész visszavonni javaslatát, a többség végül azonban mégis a változtatás mellett foglalt állást. Szavazás nem volt a javaslatról, az átalakítás egyes részleteiről - például az üzemanyagkártyáról vagy a telefontérítésről - további pontosítások várhatók.

A pénteken ismertetett elképzelések alapján az [origo] hozzávetőleges számításokat végzett arról, hogy jól vagy rosszabbul járnának-e a változtatással a képviselők. A képviselők döntő többségének, körülbelül 300 képviselőnek biztosan csökkenne a fizetése a Lázár által bejelentett változásokkal. Nagyjából húsz képviselőnek nem változna érdemben a fizetése, körülbelül ötvenen viszont többet kapna jelenlegi tiszteletdíjánál, Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök képviselői fizetése például a duplájára nőne.

Mennyit keresnek a képviselők?
A képviselők alapdíja jelenleg havi bruttó 231 900 forint, amihez többféle jogcímen járnak kiegészítések. A legfontosabb a választókerületi pótlék, amely a budapesti képviselőknek az alapdíj 60 százaléka (139 140 forint), a legmesszebbről, 300 kilométernél távolabbról érkezőknek pedig 160 százaléka (371 040 forint). A választókerületi pótlék is adóköteles, de az adóalapot költségek elszámolásával csökkenteni lehet. Az adóbevallásokat viszont nem az Országgyűlés Hivatala készíti, így nem tudni, mennyi költséget számolnak el a képviselők. Az a képviselő, aki önkormányzati tisztségviselőként költségtérítésben részesül, ennek összegével csökkentett választókerületi pótlékra jogosult.

Az országgyűlés alelnöke 417 420 forint, jegyzői 162 330 forint pótdíjra jogosultak. Egy bizottság elnöke 278 280 forintot, alelnöke 231 900 forintot kap, a képviselő az első bizottsági tagságáért 162 330, a másodikért 57 975 forintot kap. A frakcióvezetők jelenleg 278 280 forintot, helyetteseik 231 900 forintot keresnek. A lakhatási támogatás jelenleg 115 950 forint (ezt ma 234 képviselő veszi fel), illetve a képviselők 139 140 forintot kapnak egy asszisztens alkalmazására.