Buszmegállóban várakozó embereket ütött el egy autó Szolnokon

Vágólapra másolva!
Öt ember került kórházba egy szolnoki baleset után, amelyben egy autó kisodródott, és elütött két embert egy buszmegállóban.
Vágólapra másolva!

Öt sérültet szállítottak kórházba a mentők vasárnap egy szolnoki buszmegállónál történt közlekedési baleset után.

Erdélyi Tibor, a szolnoki tűzoltóság sajtóügyeletese közölte: hajnalban a Széchenyi körúton a Malom úti buszmegállónál egy Honda típusú személyautó kisodródott, felhajtott a járdára, nekiütközött egy vasból készült közterületi padnak, majd nekicsapódott a buszmegálló oldalának, végül a gyalogjárda melletti füves területen állt meg.

Az autó a buszmegállóban elütött két embert, és a személygépkocsiban utazó három ember is megsérült. A mentők az öt sérültet a szolnoki Hetényi Géza Kórházba szállították. A baleset okait a rendőrség vizsgálja.