Szén-monoxid-szivárgás miatt ürítettek ki egy hatemeletes házat Budapesten

Vágólapra másolva!
Két embert kórházba szállítottak egy budapesti lakásból, ahol szén-monoxid-szivárgás történt csütörtök éjjel. A szivárgás miatt a hat emeletes házat teljesen kiürítették, a lakókat csak a szellőztetés után engedik vissza.
Vágólapra másolva!

Szén-monoxid-szivárgás miatt kiürítettek egy házat Budapesten a XI. kerületben a Lágymányosi úton csütörtökön késő este - mondta Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. A házból két embert kellett kórházba szállítani.

A ház második emeleti lakásából érkezett a riasztás nem sokkal este 11 óra előtt - mondta Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A szivárgó gázkészüléket a szakemberek már lekapcsolták a hálózatról, a tűzoltók pedig átszellőztetik az összes lakást - mondta Kisdi Márk Máté.

A lakók csak a szellőztetés után mehetnek vissza lakásaikba. A hatemeletes házban emeletenként négy lakás található.