Devizahitelek: az MSZP és az LMP a kormányra, a Jobbik a pártelnökökre számít

Vágólapra másolva!
Kormányzati válságtanácsot akar az MSZP és az LMP a devizahitelesek megsegítése érdekében. A két ellenzéki párt szerint a kormányfőnek meg kellene szakítania szabadságát. A Jobbik elnöke a pártok vezetőinek értekezletétől várna megoldást.
Vágólapra másolva!

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán sajtótájékoztatón követelte: a miniszterelnök azonnal szakítsa meg szabadságát, és hívjon össze kormányülést a kialakuló gazdasági válsághelyzet miatt. Az ellenzéki pártelnök felszólította Orbán Viktort arra is, hogy kössön új megállapodást a Bankszövetséggel, és folytasson további egyeztetéseket az adósok és az önkormányzatok érdekképviseleti szerveivel.

Vágó Gábor LMP-s képviselő szerdán egy másik sajtótájékoztatón szintén azt javasolta, hogy a kormány tartson válságtanácsot a devizahitelesek megmentéséért. A párt azt is szeretné, ha a kormány felfüggesztené és újratárgyalná a Bankszövetséggel kötött korábbi megállapodást. Az LMP-s képviselő azt mondta, meg kell akadályozni, hogy a bankok frankban számolhassák el azokat a költségeiket, amelyek a hiteltartozást növelik. "Lehet hivatkozni a nyári szabadságolási időszakra, de amikor helyzet van, akkor ott kell lenni a legénynek a gáton" - jelentette ki a szóvivő, aki szerint a kormányzati politikusoknak fontosabb a saját üdülésük, mint az emberek kiszolgáltatottsága.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerdán azt kezdeményezte, hogy a jövő hét elején folytassanak megbeszélést a parlamenti pártok elnökei a devizaválság megoldása érdekében. Vona nyílt levelet tett közzé, melyben azt írta, a "devizahitelesek megmentésére irányuló jobbikos megoldási javaslatokat ezidáig lesöpörte az asztalról a kormánytöbbség, viszont érdemi lépéseket nem tett". Vona szerint cselekvésre van szükség, ezért a jövő hét elején értekezletet kellene tartaniuk a parlamenti pártok elnökeinek. A Jobbik elnöke szerint ha a pártelnökök képesek lennének konszenzusos megoldást találni a devizaárfolyamokkal kapcsolatos kihívásokra, úgy megfontolásra javasolja az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását is, ahol a Ház meghozhatná a szükséges döntéseket.

A frankárfolyam révén Magyarországra is hatással lévő nemzetközi pénzügyi zavarokat a kormány eddig alig kommentálta, és háttérben zajló munkáról sem tudni. Az [origo] kormányzati forrásokból származó információi szerint a nemzetgazdasági miniszter mellett szabadságon van ugyanis Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás, Navracsics Tibor közigazgatási, valamint Martonyi János külügyminiszter is.

A miniszterelnök sajtóstábját vezető Havasi Bertalan kérdésünkre azt közölte, hogy Orbán Viktor "ezekben a napokban is dolgozik, főként egyeztetéseket, tárgyalásokat folytat". Hogy ez pontosan mit takar, és foglalkozik-e a pénzügyi fejleményekkel is, azt nem tudni. Orbánnak nyilvános programja a héten nem volt, legutóbb pénteken tűnt fel a nyilvánosság előtt, amikor Felcsúton találkozott Navracsics Tibor közigazgatási miniszterrel, akivel értékelték Navracsics minisztériumának egyéves munkáját. Orbánról fotók is készültek, amint reggel rövidnadrágban kilépett felcsúti házából. Az [origo] reakciót kért az ellenzéki pártok javaslataira a Miniszterelnökség sajtóirodájától, ahol azt az ígéretet kaptuk, hogy hamarosan megkapjuk a tájékoztatást.