Feloldották a vesztegetéssel gyanúsított Wieszt János házi őrizetét

Vágólapra másolva!
Enyhített a bíróság a vesztegetéssel gyanúsított Wieszt János volt szocialista önkormányzati képviselő elleni kényszerintézkedésen, és az eddigi házi őrizetet lakhelyelhagyási tilalomra változtatta.
Vágólapra másolva!

Lakhelyelhagyási tilalomra módosították a korábbi házi őrizetet Wieszt János volt szocialista önkormányzati képviselővel, az újbudai önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának korábbi elnökével szemben - olvasható a Fővárosi Bíróság honlapjára felkerült közleményben.

Tavaly áprilisban jelent meg egy videofelvétel, amelyen a Fidesz újbudai szervezete szerint Wieszt János, az MSZP akkori helyi frakcióvezetője kétmillió forint csúszópénzt fogadott el. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról volt szó. A Fidesz helyi szervezete a videofelvétel alapján hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tett a politikus ellen. Wieszt János ártatlanságát hangoztatta, és azt mondta, hogy a politika áldozata. A nyomozó ügyészek tavaly június közepén gyanúsították meg, és a szocialista politikus több hónapra előzetes letartóztatásba, majd házi őrizetbe került.