"Fájdalmakra" és konfliktusokra számít az államtitkár az önkormányzati finanszírozás átalakításánál

Vágólapra másolva!
Erősebb kontroll várható az önkormányzati hitelfelvételnél, a helyi adók kivetésében viszont nagyobb szabadságot kapnak majd az önkormányzatok - jelentette be csütörtökön az önkormányzati törvény tervezett átalakításával kapcsolatban Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. A tájékoztatón kiderült: még nagyon sok a nyitott kérdés és a bizonytalanság a tervezetben. A legrázósabb kérdés a finanszírozás átalakítása lesz, amely az államtitkár szerint is "kemény és olykor fájdalmas munka lesz".
Vágólapra másolva!

Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, az óvodai ellátás önkormányzati feladat marad, az alapfokú oktatást azonban az állam fogja megszervezni, ellátni a jövőben - jelentette be a kormány döntését Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Az egészségügyet érintően az alapellátást továbbra is önkormányzatok szerveznék, a járóbeteg-ellátást pedig abban az esetben, ha az nem kórházzal integrált. Önkormányzati feladat marad a tervek szerint a településfejlesztés és -üzemeltetés, a területrendezés, valamint a kultúra is. A szociális ellátásban a gyermekeket érintően az állam, az idősekkel, elesettekkel kapcsolatban pedig az önkormányzat végezné el a feladatokat - mondta az államtitkár.

A polgármesterek "legitimitását erősítendő" a jegyzőt ezentúl nem a képviselő-testület, hanem a polgármester nevezheti ki és mentheti fel. Ha kétszer egymás után működésképtelen a képviselő-testület, akkor a rendeletek kivételével a polgármester döntéseket hozhat majd a település működése érdekében.

Az [origo] korábban már megírta, hogy a megyei jogú városok státusza megszűnik, a megyei önkormányzatok összetétele pedig úgy változik majd, hogy a járási székhelyek polgármesterei automatikusan tagjai lesznek a közgyűlésnek, és csak a fennmaradó helyekre választanak listán képviselőket.

Arra a kérdésre, hogy a listás helyek számának csökkenése nem torzítja-e a választási rendszert, illetve nem rontja-e azon pártok esélyeit, akik nem indítottak polgármester-jelöltet vagy jelöltjük nem nyert egy-egy járási székhelyen, Tállai András az [origo]-nak azt mondta: sok szempontot mérlegeltek a tervezet kidolgozásánál, de nem volt olyan, amelyik tökéletes. A legfontosabb - mint mondta - az volt, hogy miután a megyei önkormányzatok a jövőben elsődlegesen területfejlesztési feladatot látnak majd el, ne legyen olyan járás, amelyik képviselet nélkül marad a megyei közgyűlésben.

Az államtitkár bizonytalan volt azzal kapcsolatban, hogy ha a megyei önkormányzatok veszik át a területfejlesztési feladatokat, akkor mi lesz a jelenlegi regionális fejlesztési tanácsokkal (ezek megalakítása és működtetése uniós kötelezettség). "A döntéseket egész biztosan a megyék hozzák majd, a regionális tanácsoknak még ki kell találni a feladatait" - mondta Tállai András.

Az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatban az államtitkár szerint annyi dőlt el, hogy a jelenlegi normatív finanszírozást feladatalapú finanszírozás váltja majd 2013-tól. Az átállás előtt azért mind a 3200 önkormányzatnál át kell tekinteni, hogy milyen feladatokat látnak majd el, és miből - közölte az államtitkár.

Az újfajta finanszírozás részleteiről az államtitkár nem tudott felvilágosítást adni, így azt sem tudta megmondani, hogy a személyi adó bizonyos százaléka a továbbiakban is a helyhatóságoknál marad-e, illetve hogy miből finansszírozzák az önkormányzatok azokat a náluk maradó feladatokat, amelyekre a helyi adóbevételek nem elegendőek. "A finanszírozás kidolgozása még folyamatban van" - közölte az államtitkár, hozzátéve: az sejtése szerint nem megy majd konfliktusmentesen, illetve "kemény és olykor fájdalmas munka lesz".

Az államtitkár egyelőre arra sem tudott válaszolni, hogy azokban az esetekben, például a megyei önkormányzatoknál vagy a megszűnő megyei jogú városoknál, amelyekben az intézményfenntartói feladatokat az állam átveszi az önkormányzatokól, ezzel együtt az intézmények tetemes - sok esetben milliárdos - adósságait is átvállaja-e.

Bár az önkormányztok hitelfelvételét a tervek szerint tovább szigorítanák, a helyi adók kivetésében az államtitkár szerint a jelenleginél nagyobb szabadságot kapnak majd az önkormányzatok. A törvény egyetlen korlátot szabna csak ebben a helyhatóságoknak, hogy olyan adót nem vethetnek ki, amelyet az állam már kivetett.

Az [origo] kérdésére, hogy lesz-e valamiféle állami kontroll vagy mi szab majd gátat az irracionális önkormányzati adók - például füstadó - kivetésének, a tájékoztatón szintén jelenlévő Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár azt mondta: "törvényi szinten semmi, az önkormányzatokat - ahogy egyéb döntéseiknél is - a közösség belátása tarthatja kordában".

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy 2013-ra kidolgoznak egy olyan informatikai rendszert, ami az önkormányzatok pénzügyi rendszerének egészét állami kontroll alatt tudja tartani. Az úgynevezett ASP-rendszer Tállai András szerint az államkincstárhoz kapcsolódva monitorozhatja az önkormányzatok gazdálkodását.