Orbánt kérdezi Vona a gyöngyöspatai térség képviselőjének állítólagos fenyegetőzéséről

Vágólapra másolva!
Öt kérdésre vár választ a Jobbik elnöke Orbán Viktor miniszterelnöktől a gyöngyöspatai térség fideszes országgyűlési képviselőjének kijelentéseiről. Balázs József egy múlt héten nyilvánosságra hozott hangfelvételen pénzek megvonásával fenyegette meg Gyöngyöspata jobbikos polgármesterét, Juhász Oszkárt, aki az elhangzott mondatok miatt feljelentést tett.
Vágólapra másolva!

Vona Gábor, a Jobbik elnöke és frakcióvezetője nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a Fidesz elnökéhez, amelyben öt kérdést tesz fel Balázs József, a gyöngyöspatai térség fideszes országgyűlési képviselője kijelentéseiről. A Jobbik elnöke emellett parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezi az ügyben.

Balázs József ellen Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere tett feljelentést bűncselekmény gyanúja miatt. A két politikus két hete, a gyöngyöspatai időközi polgármester-választás előtt beszélt telefonon. A beszélgetést rögzítő felvételen egyebek mellett az hallható - a Balázs Józsefnek tulajdonított mondatok között -, hogy "forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. (...) Ezzel az írással vagy ezekkel a dolgokkal te ezeket a csapokat elzártad magad előtt".

Vona Gábor kijelentette: a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Balázs József nemcsak parlamenti képviselő, hanem az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácsnak is a tagja, tehát ő valóban "egy szavazat a pályázatok elbírálásánál".

A Jobbik elnöke nyilvános választ vár a nyílt levelére, amelyben azt kérdezi Orbán Viktortól miniszterelnöktől, hogy a hangfelvételen valóban Balázs József hangja hallható-e; tud-e, tudott-e Orbán Viktor arról, hogy pártjának országgyűlési képviselője ilyen elvek alapján viszonyul a térség polgármestereihez; kaphatott-e erre a politikai gyakorlatra Balázs József a Fidesz vezetésétől felsőbb utasítást; Orbán Viktor tervez-e belső vizsgálatot vagy bármilyen szankciót a fenyegetőző képviselővel szemben; illetve érheti-e bármilyen hátrány a gyöngyöspatai embereket a jövőben csak azért, mert jobbikos vezetőt választottak maguknak?

A Jobbik elnöke szerint a fideszes polgármester és képviselő kijelentései és az azzal kapcsolatos feljelentés egyszerre az önkormányzatiság és az igazságszolgáltatás próbája is. Vona Gábor a Facebook-oldalán közölt levélben azt írja: a felvétel a Fidesz egy éve tartó kormányzásának legnagyobb botránya, és Gyöngyöspatát azért fenyegették meg, mert élt demokratikus jogaival.