Vasárnap este helyezik el Habsburg Ottó szívurnáját Pannonhalmán

Vágólapra másolva!
Vasárnap este hét órakor helyezik el a Habsburg Ottó szívét tartalmazó urnát a pannonhalmi apátságban. Az utolsó magyar király fiának lelki üdvéért vasárnap délután három órakor tartanak gyászmisét Budapesten.
Vágólapra másolva!

Hivatalos bejelentés szerint vasárnap este hét órakor helyezik el a Pannonhalmi Főapátság altemplomában Habsburg Ottó szívurnáját. A főapátság tájékoztatása szerint szívét a testtől külön, latin nyelvű vesperás keretében, ökumenikus áldással helyezik el az altemplomban. A szertartást megelőzően, délután három órakor Budapesten, a Szent István-bazilikában tartanak gyászmisét.

Az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fiát 98 éves korában, július 4-én érte a halál. Habsburg Ottó temetése Bécsben lesz, a Kapucinoso Templomában, július 16-án - közölte a hétfőn fia titkásága. Habsburg Ottó német, osztrák és magyar állampolgár is volt, hat nyelven beszélt. Húsz évig - 1979-től 1999-ig - a bajor Keresztényszociális Unió képviselője volt az Európai Parlamentben, ahol rendszeresen kiállt a kelet-európai országok érdekeiért, a kisebbségi jogokért. Habsburg Ottót hét gyermeke, 22 unokája és két dédunokája gyászolja. Felesége, Regina tavaly februárban halt meg.

"Lehetett volna megkísérelni az elveszett hatalom visszaszerzését, a Monarchia visszaállítását. Lehetett volna eltűnni a történelem süllyesztőjében. S lehetett volna a megváltozott körülmények között, új feladatot keresve egyfajta összeurópai politikában érdekeltté válni. Habsburg Ottó ez utóbbi utat választotta. Híven a dinasztia tradícióihoz, európai politikussá vált, s híven apjához, erős keresztény-szociális elkötelezettséggel vállalt szerepet az Európai Unió létrehozásában és kiteljesítésében. Élete során következetesen szemben állt mindazokkal a huszadik századi jelenségekkel, amelyek kétségbe akarták vonni a szabadságjogokat; antináci és antikommunista volt" - írta róla Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, Gordon Brook-Shepherd Habsburg Ottóról írt könyvének, a 2005-ben megjelent A Megkoronázatlan királynak az előszavában.

Ezren búcsúztak Habsburg Ottótól Mariazellben

Mintegy ezren vettek részt a Habsburg Ottóért és tavaly elhunyt feleségéért tartott gyászmisén szerdán a híres ausztriai zarándokhelyen, Mariazellben.

Habsburg Ottó és Regina koporsóját kedden szállították át Bajorországból a stájerországi búcsújáró helyre, a nagyközönségnek szerdán volt lehetősége leróni kegyeletét. A család fekete-sárga zászlójával letakart koporsók mellett hagyományőrző egyesületek katonai díszegyenruhás tagjai álltak őrt. Franz Schubert Német miséjét a híres Wiener Sängerknaben kórus tagjai énekelték. A mise első olvasmányát Gabriela Habsburg olvasta fel német nyelven, a másodikat Habsburg György, az elhunyt Magyarországon élő legfiatalabb fia magyar nyelven.

A szertartáson jelen voltak tartományi politikusok és Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet is. A Habsburg család évszázadok óta szorosan kötődik Mariazellhez, amely az osztrák, a magyar és a szláv népek katolikus hívői számára egyaránt fontos zarándokhely.

A közel két héten át tartó gyászszertartások Bécsben folytatódnak, majd vasárnap Magyarországon érnek véget.