Vágólapra másolva!
Egy Duna-parti, önkormányzati tulajdonú ingatlan pályázat nélküli átjátszása miatt hivatali visszaéléssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség Újbuda korábbi vezetőit - írja a pénteki Magyar Nemzet. Molnár Gyula, a XI. kerület korábbi MSZP-s polgármestere a lapnak úgy nyilatkozott, örül, hogy végre "független ítészek" elé kerül az ügye.
Vágólapra másolva!

Egy volt önkormányzati ingatlan pályázat nélküli magánkézbe juttatása ügyében, hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyula, a XI. kerület volt MSZP-s polgármestere, Lakos Imre korábbi SZDSZ-es alpolgármester és egy ügyvéd ellen - írja a pénteki Magyar Nemzet.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a lapnak elmondta, hogy a Kopaszi-gát fejlesztése ügyében 2006-ban indított nyomozást a Fővárosi Főügyészség, és 2007-ben "leválasztották" róla a mostani vád szerinti ügyet. Az érintett Duna-parti terület melletti volt önkormányzati ingatlan pályázat nélküli átjátszása ügyében azért vádolják hivatali visszaéléssel Újbuda korábbi vezetőit, mert egy cégnek, hatalmukkal visszaélve előnyt szereztek. Közreműködésükkel az Öböl XI. Kft. szerezhette meg azt a Dombóvári és a Budafoki út sarkán levő ingatlant, amelynek a környékén elhelyezkedő területek már a társaság birtokában voltak.

A XI. kerületi képviselő-testület MSZP-SZDSZ-es többsége 2006 nyarán csaknem tízezer forintos négyzetméteráron a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól vásárolta meg a 38 hektáros területet, amelyet azonnal saját cégébe, a Buda-Hold Kft.-be vitt be több mint 410 millió forintos értékben. Az ingatlan végül a Kopaszi-gátat, illetve az öböl körüli területeket birtokló kft.-hez került. A vádlottak akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is szembenézhetnek - írja a Magyar Nemzet.

A lap megkereste Molnár Gyulát, aki azt mondta, örül, hogy mielőbb "független ítészek" elé kerül az évek óta húzódó ügy. "Kifejezetten büszke vagyok arra a fejlesztésre, amit a kerület előző MSZP-SZDSZ-es vezetése a Kopaszi-gát környékén végzett" - fogalmazott. Lakos Imrét, a korábbi alpolgármestert a lap nem kereste meg.