Megszavazta az EP a magyar alaptörvényt elítélő indítványt

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament többsége elfogadta azt az indítványt, amely kritizálja a magyar alaptörvényt, és felszólítja az Európai Bizottságot a jogszabály vizsgálatára. Az indítványt baloldali, liberális és zöld frakciók támogatták.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament kedden megszavazta azt az indítványt, amely bírálatokat fogalmaz meg a magyar alaptörvényről. A jelenlévő 659 képviselő közül 331 szavazott igennel, tehát szűk többség fogadta el az indítványt.

A magyar alaptörvényről szóló indítványt négy frakció - a szociáldemokraták, a zöldek, a liberálisok és egy kisebb baloldali csoport - nyújtotta be. Az indítvány szerint az "alkotmányozási folyamat nem volt átlátható és az új alaptörvény kidolgozása és elfogadása rendkívül gyorsan történt, ami nem biztosított elég időt a tervezett szövegről szóló alapos és lényegi nyilvános vita lebonyolításához".

A benyújtók ezért felszólítják az Európai Bizottságot, hogy "alaposan vizsgálja felül és elemezze az új alaptörvényt és a jövőben elfogadandó sarkalatos törvényeket annak ellenőrzése érdekében, hogy összhangban állnak-e a közösségi vívmányokkal, különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájával".

Az alaptörvény téma volt a szavazás előtt tartott, a magyar uniós elnökségről szóló vitában is. Több szociáldemokrata és liberális képviselő felidézte a Velencei Bizottság által megfogalmazott kritikákat, amelyekre utal a szavazásra benyújtott indítvány is. A testület kritizálta többek között az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozását, és az alaptörvény elfogadásának módját.

Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor a vitában jelezte, hogy nem enged külföldi beleszólást a szerinte magyar belügynek számító alaptörvénybe. Kijelentette azt is, hogy az új magyar alaptörvény megfelel az európai elvárásoknak, és felolvasta a Velencei Bizottság jelentésének azt a részét, amely elismerően szól a törvényről.

A vitában felszólalt az Európai Bizottság alelnöke, Maros Sefcovic, aki közölte, hogy figyelemmel kísérik Magyarország lépéseit, de szerinte az alaptörvényt akkor lehet megítélni, ha meglesznek a sarkalatos törvények is (amelyek részletesen szabályozzák az alkotmányban lefektetett egyes elveket).