Nem vállalták a felkért rektorok a Magyar Rektori Konferencia elnöki posztját

Vágólapra másolva!
A tavaly a szervezet élére választott Tulassay Tivadarral együtt négy rektor utasította vissza a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöki posztját. A visszautasítások mögött esetleges jövőbeni kormányzati pozíciók és az oktatási törvény elfogadása körül kibontakozó konfrontáció elkerülése áll - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Négy rektor utasította vissza a Magyar Rektori Konferencia elnöki posztját, illetve a jelöltséget, így kis híján elnök nélkül maradt a magyar felsőoktatás legfontosabb szakmai és érdekvédelmi fóruma - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztetet rá, hogy az MRK alapszabálya szerint az elnököt már egy évvel kinevezése előtt meg kell választani, és elnöki mandátuma megkezdéséig társelnökként kell dolgoznia. Tavaly Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát választották erre a posztra, de ő úgy döntött: mégsem vállalja a tisztséget. A lap pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: lemondása hátterében esetleges jövőbeli kormányzati szerepvállalása áll.

A posztot Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem, Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Solti László, a gödöllői Szent István Egyetem rektora sem vállalta. A tisztséget végül Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora vállalta el. A lap úgy tudja, az orvos Bódist Tulassay kérte meg: vállalja el helyette az elnöki teendőket.

A pozíció visszautasításának hátterében az esetek többségében az áll, hogy a felsőoktatási törvény elfogadására a következő egy évben kerül sor, ami azt jelenti, hogy az MRK elnökének keményen kell majd konfrontálódnia az oktatási kormányzattal - írja a Magyar Nemzet.