A közös öngyilkosságot elkövető lányok egyike korábban is hasonló tettre készült

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint a vasárnap Budaörsön öngyilkosságot elkövető lányok egyike ellen öngyilkosságban közreműködés miatt már korábban is indult eljárás.
Vágólapra másolva!

A Budaörsön öngyilkosságot elkövető lányok közül az egyik korábban hasonló jellegű büntetőeljárásban már érintett volt - közölte kedd délelőtt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Beluzsárné Belicza Andrea szóvivő az [origo]-nak elmondta, hogy a lány ellen öngyilkosságban közreműködés miatt indult eljárás, de adatvédelmi okok miatt részleteket nem árult el.

A 21 éves budaörsi és a 19 éves bicskei lány holttestére vasárnap reggel bukkantak Budaörsön, egy parkolóban. Az elsődleges szakértői vélemény szerint öngyilkosságot követtek el, halálukat mérgezéses fulladás okozta. Erre utal, hogy a lányok egy cédulát tettek belülről az autó szélvédőjére, amely arra figyelmeztetett: ne nyissák ki az ajtót, mert méreg van az autóban. A rendőrség az idegenkezűséget kizárta.

A rendőrség hétfőn indított büntetőeljárást, hogy kiderüljön, segített-e valaki a két lánynak tettük végrehajtásában. Ennek során feltérképezik a szakértők és a nyomozók a két lány kapcsolatrendszerét, illetve tanúkat hallgatnak ki.

A Blikk kedden a fiatalabb lány édesanyjára hivatkozva azt írta, hogy lánya pár hónapja már megpróbált öngyilkos lenni, de akkor megmentették az életét.