A fájó döntések felett átlépő Orbánéknak szóltak a fideszes kritikák

Fidesz, Tisztújító kongresszus, Millenáris Park,
Vágólapra másolva!
Hagyni kell, hogy a kormány döntései meghozzák az eredményüket, és akkor összeáll majd a kép a választók fejében - több fideszes politikus azt állította az [origo]-nak, hogy a párt hétvégi kongresszusán elhangzott kritikák főleg ennek a szemléletnek szóltak. A fideszes források szerint az Orbán Viktor pártelnök által is képviselt állásponttal szemben többen úgy gondolják, a pártnak jobban kell vigyáznia a támogatottságára. Kövér László választmányi elnök szerint néha szükségszerűek a váratlan megoldások, de nem mindig.
Vágólapra másolva!

"Ilyen manővereket nem lehet teszetosza módon, gatyázva végigvinni", ez "a döntések ideje, és nem az elméleti vitáké" - mondta az elmúlt egy év kormányzati munkájáról Orbán Viktor kormányfő a Fidesz vasárnapi kongresszusán. Orbán értékelésével a kongresszus nem minden felszólalója értett egyet, a Fidesz több meghatározó politikusa is arról beszélt, hogy veszélyeket rejt a Fideszre nézve az elmúlt egy év kormányzati munkája.

Kövér László, az országgyűlés elnöke - aki a választmány elnökeként tagja a párt legszűkebb vezetésének - felszólásában többek között azt mondta: ha a törvényalkotás tempóján nem is lehet lassítani, kiszámíthatóság szempontjából más működésre kéne áttérni. Pokorni Zoltán, a párt egyik alelnöke azt mondta: "Ma egyetlen dolog veszélyes ránk, ha nem tartunk mértéket."

Bár alapvetően dicsérte a Fidesz és a kormány munkáját Navracsics Tibor igazságügyi miniszter, neki is volt egy kritikus mondata. Navracsics név említése nélkül kijelentette: "aki erősnek és sikeresnek képzeli magát, annak tudnia kell, hogy csak akkor lehet erős és csak akkor lehet sikeres, amennyire önök megnyitják számunkra a siker lehetőségét" (a kongresszus előzményeiről és Navracsics helyzetéről itt olvashat bővebben).

A kongresszus több résztvevője is azt állította hétfőn az [origo]-nak, hogy a nyílt bírálatok nem új konfliktusok kialakulására utalnak, nincs törés a párt vezetésében. Az egyik résztvevő azt emelte ki, hogy a Fideszről az az előítélet él, hogy a párt politikusai közül nyilvánosan senki nem mer Orbánétól eltérő álláspontot megfogalmazni, szerinte többek között a vasárnapi kongresszus is rácáfol erre.

Orbán átugraná az árkokat

A párt egyik ismertebb politikusa ugyanakkor azt mondta, hogy a felszólalók kritikusabb mondatai egy nézeteltérésre világítanak rá. Szerinte az elmúlt évben a kormány több olyan jelentős érdeksérelemmel járó döntést is hozott, amelyek miatt apadt a párt népszerűsége, és erre a helyzetre kétféle választ adnak a párt vezetői.

Az egyik megközelítés szerint a döntések jók, a konfliktusokból egy idő után ki fog rajzolódni minden részlet, de a döntéseket jobban el kell magyarázni az embereknek. A politikus szerint ezt az álláspontot képviseli Orbán, Kósa Lajos ügyvezető alelnök és Varga Mihály alelnök, aki Orbán hivatalát is vezeti. Idesorolható Lázár János frakcióvezető is, aki - a forrás szerint - stílusával, beszédmódjával is reprezentálja a törvényhozási tempót.

Lázár kongresszusi beszédében is szenvedélyesen dicsérte a frakció teljesítményét, és többször kijelentette, hogy bár többen ezt tanácsolták neki, nem akar bocsánatot kérni a frakció munkája által okozott érdeksérelmekért. Lázár jelezte azt is, hogy újabb konfliktusokra számít a jövőben. Lázár korábban, a parlament működésének egyéves évfordulóján beszélt arról is, hogy a törvényhozást - a médiatörvényt, az alkotmányozást - érő külföldi kritikák jelentőségét alábecsülte a Fidesz frakciója.

Az árkokat sem szereti néhány fideszes

A fideszes forrás az [origo]-nak azt mondta, a másik megközelítés szerint nem kell rögtön minden konfliktusos témát megnyitnia a kormánynak, így talán meggátolható a szavazók apadása. Szerinte leegyszerűsítve ezen az állásponton van a Fidesz ismertebb politikusai közül Pokorni, Kövér és Navracsics.

A Medián júniusi közvélemény-kutatása szerint 2007 óta most a legkisebb a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. A Medián mérései szerint idén júniusban a teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 33 százalékos volt, míg tavaly júliusban 49 százalék volt ez az arány. A Századvég szerint májusban a teljes népesség körében 37 százalék volt a párt támogatottsága, tavaly októberben 47 százalék volt ez az arány.

Kövér hétfőn az [origo]-nak azt mondta: a kongresszuson többen azért kritizálták a Fidesz elmúlt egyéves munkáját, mert az ellenzéki pártok kritikáit gyakran nem veszik figyelembe. Kövér szerint az ellenzéknek se erkölcsi alapja, se elegendő szakmai felkészültsége nincs ahhoz, hogy érdemben bírálja a Fidesz tevékenységét. Kövér szerint így viszont hasznos, ha néha saját magukat figyelmeztetik a csapdahelyzetekre.

Szükségszerű a kapkodás, de nem mindig

Kövér megismételte, hogy a törvényalkotásban nem lehet lassítani, többek között a Széll Kálmán-tervből adódó törvények, illetve az új alaptörvényhez kapcsolódó kétharmados törvények miatt sem. A parlamenti nyári szünet, illetve az uniós elnökség lezárulása azonban lehetőséget teremt arra, hogy a jelenleginél tervezhetőbbé váljon a törvényalkotási munka - tette hozzá.

Szerinte nem volt normális, hogy többször is hajnalban kellett a parlamenti vitákat lefolytatni, az ehhez hasonló helyzetek ugyanis a minőségi munkát nem minden esetben teszik lehetővé. Kövér azt mondta, nem csak ezzel van problémája, minden olyan dologra gondolt, ami rontja a törvényhozási munka tervezhetőségét.

Az [origo] kérdésére nem zárta ki az ilyen problémák közül az egyéni képviselői indítványként benyújtott - és így számos egyeztetési folyamatot megkerülő - törvényeket, vagy a bizottsági kezdeményezésként útjukra indított és pár órán belül országgyűlési vitára bocsátott javaslatokat sem. A Fidesz egyéni képviselői indítvány formájában nyújtotta be például a nemzetközileg is sokat bírált médiatörvényt, illetve a kezdeményes nyugdíjak megszüntetéséről szóló alkotmánymódosítást. A büntetőeljárási törvényt - amely az úgynevezett kiemelt ügyekben korlátozná a gyanúsított kapcsolattartását az ügyvéddel - az alkotmányügyi bizottság úgy nyújtotta be, hogy annak részleteit a kormány sem ismerte.

A Fidesz vasárnapi kongresszusán elhangzott kritikák nem teljesen újak, hasonló bírálatot fogalmazott meg még februárban Navracsics Tibor is. A Figyelő hetilapnak adott interjúban azt mondta: nem tartja jónak, ha kódexszerű jogszabályok is egyéni képviselői indítványként kerülnek a parlament elé. Lázár az interjú megjelenésének napján azt válaszolta: köszöni Navracsics véleményét, de "az emberek gyors változásokat akarnak, nem tudnak várni az egy helyben toporgó minisztériumi tisztségviselőkre".