Újra Lázár Jánost választották a Fidesz frakcióvezetőjének

Vágólapra másolva!
A következő három évben is Lázár János töltheti be a Fidesz frakcióvezetői helyét, miután hétfő este egyhangú döntéssel újra őt választották képviselőtársai a posztra.
Vágólapra másolva!

184 igen és egy nem szavazattal újraválasztotta frakcióvezetőnek a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja Lázár Jánost. A politikus a hétfő esti frakcióülés után újságíróknak azt mondta, igyekszik a bizalmat a következő időszakban megszolgálni, és elsősorban a kormány, valamint a parlamenti többség előtt álló "igen kemény" törvényhozási időszakban szeretne jó közvetítő, az együttműködés szervezője lenni.

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke Lázárt jelölte a párt parlamenti frakcióvezetőjének a képviselőcsoport hétfői ülésén - mondta még vasárnap Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvívője. A Fidesz-frakció alapszabálya szerint először egy évre választ frakcióvezetőt a képviselőcsoport, utána pedig a parlamenti ciklusból hátralévő három esztendőre.