Indulatos tömeg előtt mondott beszédet Pintér

Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége, demonstráció, tüntetés, rendvédelmi dolgozók demonstrációja, autós felvonulás, Kossuth tér, Parlament, Pintér Sándor
Vágólapra másolva!
Elmaradt túlórapénzt ígért a tűzoltóknak Pintér Sándor belügyminiszter péntek délután a Kossuth téren, a rendvédelmi dolgozók tüntetésén. A belügyminisztert beszéde közben többször is lehazaárulózta és kifütyülte a tömeg. Pintér szerint a tüntetők által kifogásolt dolgokról "ilyen hanggal" nem lehet tárgyalni, de hétfőre tárgyalást kezdeményezett a szakszervezetekkel. "Fejezzük be a napot" - mondta Pintér.
Vágólapra másolva!

"Ilyen fogadtatásban még nem volt részem" - mondta Pintér Sándor belügyminiszter, aki péntek délután fújoló rendvédelmi dolgozók előtt mondott beszédet a Kossuth téren. "Ne várjátok, hogy ígérjek, mert nem biztos, hogy be tudom tartani" - mondta Pintér. Szerinte nem az utcán kell döntéseket hozni, és "ilyen hanggal" nem lehet tárgyalni. A belügyminiszter elmondta, hogy hétfőn reggel várja a szakszervezetek vezetőit az irodájában, hogy tárgyaljanak, de azt is hozzátette, hogy "hivatásotokhoz és eskütökhöz híven fejezzük be a napot".

Az [origo] helyszíni tudósítója szerint a tömeg a belügyminiszter beszéde közben azt skandálta, hogy"hazaáruló", "Mondjon le!". Amikor Pintér azt mondta, azért jött el, hogy "tudjátok, én képviselem az érdekeiteket" a tömeg kifütyülte, amikor pedig azt mondta, hogy ez a magatartás nem segít hozzá a problémák megoldásához, a tömeg azt skandálta, hogy "hazug".

"Ilyen fogadtatásban még nem volt részem" - Pintér Sándor szemben a tüntetőkkel

Beszéde végén Pintér külön a tűzoltóknak címezve azt mondta, hogy 2004 óta nem kapták meg a túlórapénzüket, de "ebben az évben mindenki megkapja". A belügyminiszter szakszervezeti vezetők gyűrűjében érkezett és távozott. A rendvédelmi dolgozók délelőtt 10 óra óta tüntetnek Budapesten az őket érintő megszorítások, például a korkedvezményes nyugdíj tervezett eltörlése ellen. A tüntetők füstbombákkal borították ködbe a belvárost, kereplőkkel és dobokkal vonultak fel, és a Parlament parkolóját is elfoglalták. Percről-percre tudósításunkat itt olvashatja.