Elmúlt a veszély Győrasszonyfán, elszállították a kigyulladt konténert

Vágólapra másolva!
Még szombat délelőtt visszatérhettek otthonaikba azok a győrasszonyfai lakók, akiket a reggeli szeméttűz miatt, elővigyázatosságból ki kellett kitelepíteni.
Vágólapra másolva!

A térségi kommunális szolgáltató elszállította a győr-sashegyi hulladéktelepre azt a szemeteskonténert, amelyben egy vegyi reakció miatt tűz ütött ki szombat reggel Győrasszonyfán - közölte Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A konténer elszállítása után visszatérhettek a lakók abba a nyolc győrasszonyfai házba, amelyeket korábban elővigyázatosságból kiürítettek. Sallai Péter alezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató szombaton kora délelőtt közölte, hogy egy szemeteskonténerben végbement vegyi reakció következményeként kapott lángra a szemét, a tűz elfojtása után a konténerből sistergést lehetett hallani. Ez előtt a tűzoltók próbálták megfékezni a tüzet, ám a víz csak fokozta a tűz erejét, ezért kellett a megyei katasztrófavédelem speciális egységeinek segítségét kérni.