Őrizetbe vették a szikével buszsofőrre támadó osztrák férfit

Vágólapra másolva!
Az osztrák hatóságok segítségével sikerült azonosítani azt a férfit, aki kedden szikével támadt egy zalalövői buszjárat sofőrjére.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vették csütörtökön azt az osztrák férfit, aki szikével rontott egy buszsofőrre Zalalövőn - mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Kedden este a zalalövői buszvégállomáson az egyik menetrend szerint közlekedő járat sofőrje leszállásra szólított fel egy férfit, aki erre német nyelven agresszíven válaszolt, majd a zsebéből elővett szikével a vezető arca és torka előtt hadonászott.

A rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, aki nem tudta azonosítani magát. Ebben később az osztrák hatóságok segítettek magyar kollégáiknak. Az ügyben felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.