Nem az a megoldás, hogy az egyetemi helyek szűkítésével a feltörekvő középosztálybeli családokat visszakényszerítsük a szakképzésbe - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa a Népszabadság csütörtöki számában közölt interjúban.
A Széll Kálmán-terv, költségvetési megfontolásból, valóban csökkenteni akarja az államilag finanszírozott hallgatói helyek számát - jelentette ki a lapnak Pokorni Zoltán, aki nem fogadja el azt a tézist, miszerint kevesebb diplomás kell és több szakmunkás.
Véleménye szerint minden sikeres ország a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának növelésével biztosítja a gazdaságának versenyképességét. A diploma társadalmi és gazdasági értéke sem megkérdőjelezhető. A lap Pokornit a Corvinus jövőjéről is kérdezte, de az oktatáspolitikus válasza szerint még nem tudja, hogy megmarad-e az intézmény.
"Meg kell előzni a szakképzésben a lemorzsolódást, és a diplomát minél szélesebb körben reális célként kell kitűzni a gyerekeink számára. Magyarország ezt a kötelezettségét az EU 20-as stratégiában is megfogalmazta. Mi a Fideszben azon az állásponton vagyunk, hogy nincs szükség az arányok megváltoztatására" - fogalmazott az interjúban Pokorni.
Pokorni szerint rossz üzenet a tankötelezettség korhatárának leszállítása, mert a magyar rendszer nem alulról tolja fel a leszakadókat, és a csonkított képzés nem ad teljes értékű végzettséget.
Egyetemi szövetséget alakítana a Corvinus rektora
Feldarabolás helyett budapesti egyetemi szövetség alakítását javasolta Hoffmann Rózsa államtitkárnak a Budapesti Corvinus Egyetem rektora a szerdai találkozón - közölte a csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Mészáros Tamás, a Közgáz rektora olyan budapesti egyetemi szövetség létrehozását javasolta, amely a 90-es években egyszer már működött, akkor a Közgáz, a Kertészeti Egyetem és az Államigazgatási Főiskola részvételével.
A rektor elfogadható változtatásnak tartaná, hogy egyes képzéseket fizetőssé tegyenek, de karok megszüntetését, az intézmény feldarabolását ellenzi.