Oroszország nem érti a Moszkva tér átkeresztelését

Vágólapra másolva!
Akkor, amikor az orosz-magyar kapcsolatokat a fejlődés jellemzi, értetlenkedést vált ki az orosz kormányban a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése, amely szerint újra Széll Kálmán nevét viseli majd a Moszkva tér. A Fővárosi Közgyűlés az ott lakók és civil szervezetek kérésére változtatta meg a tér nevét - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Vágólapra másolva!

Értetlenségét fejezte ki az orosz külügyminisztérium azzal kapcsolatban, hogy döntés született a budapesti Moszkva tér átkereszteléséről - mondta Alekszej Szazonov, a minisztérium helyettes szóvivője csütörtökön.

Szazonov szerint "legalábbis értetlenséget" vált ki egy ilyen döntés akkor, amikor a magyar-orosz kapcsolatokat egészében véve a fejlődés jellemzi. Hozzátette, hogy az orosz fél nem lát a Moszkva tér elnevezésben ideológiai töltetet, az inkább más államok baráti érdeklődését testesíti meg Oroszország és Moszkva iránt.

A RIA Novosztyi hírügynökség utalt rá, hogy a Moszkva tér a magyar főváros egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja, amelyet 1951-ben neveztek el Moszkva térnek, azt megelőzően Széll Kálmán néhai miniszterelnök nevét viselte.

A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Fővárosi Közgyűlés az ott lakók, és civil szervezetek kérésére nevezte vissza a Moszkva teret Széll Kálmán térré. Közleményük szerint még az idén Budapesten elneveznek egy közterületet Moszkváról.

Szerdán szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István főpolgármester előterjesztését, amely szerint huszonhat közterület neve megváltozik Budapesten. A Moszkva tér Széll Kálmán tér lesz, a Lágymányosi hidat Rákóczi hídnak nevezik át, közterületet neveznek el Illyés Gyuláról, Wass Albertről, Görgey Artúrról, Sinkovits Imréről és Mansfeld Péterről is. A Margit híd budai hídfőjénél lévő park pedig Elvis Presley nevét viseli majd.