Feloszlott a képviselő-testület Nagyvázsonyban, mert nem mondott le a polgármester

Vágólapra másolva!
Új önkormányzati választás lesz Nagyvázsonyban, miután feloszlatta magát a település képviselő-testülete. A hét tag közül négy lemondásra szólította fel a polgármestert, aki ennek nem tett eleget. Ezután döntött a saját feloszlatásáról a képviselő-testület.
Vágólapra másolva!

Négy független nagyvázsonyi önkormányzati képviselő azt mondta, hogy nem tud tovább együtt dolgozni a polgármesterrel, mivel már nem bíznak benne, ugyanis a Fidesz-KDNP-s Fábry Szabolcsot sikkasztás miatt megrovásban részesítette a városi ügyészség. A képviselők az ülésen ismertették az ügyészségi döntést. Eszerint a polgármester magáncélra használt fel 99 ezer forintot az önkormányzatnak egy cégtől visszajáró 312 ezer forintból.

A hét testületi tag közül hatan voltak jelen az ülésen, közülük négyen lemondásra szólították fel a polgármestert, aki ennek nem tett eleget. Ez után a négy képviselő a testület feloszlatására tett javaslatot - mondta az ülésről beszámoló jegyző, megjegyezve, hogy a hat képviselő közül egy a vita közben távozott, lemondva a testületi tagságáról. A jelenlévő öt képviselő közül az indítványt tevő négy igennel szavazott a feloszlatásra, míg a polgármester tartózkodott - mondta Henn Ferencné, hozzátéve, hogy így minősített többséggel a nagyvázsonyi testület feloszlatta magát.

Az 1800 lakosú Balaton-felvidéki községben a helyi választási bizottságnak a polgármester- és képviselő-választást 90 napon belül kell kiírnia.