Elsötétül az MTV egy 2008-as Híradója miatt

Pálffy István egykori tévés műsorvezető a Magyar Televízió Híradójának stúdiójában, médiatörvény
Vágólapra másolva!
Hírműsor miatt korábban még egyetlen tévé sem kapott olyan súlyú szankciót, amilyet a Magyar Televízió kapott egy 2008. decemberi Híradója miatt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn este hét és fél nyolc között elsötétül a Magyar Televízió képernyője, miután az intézményt jogerős bírósági ítélet kötelezi a műsorszünetre - írja a Magyar Nemzet. A büntetést egy két évvel ezelőtti Híradó miatt kapta az MTV, noha korábban még egyetlen tévé sem kapott ilyen súlyú szankciót.

A Magyar Televízió Híradója 2008. december 17-én bemutatott egy olyan, mobiltelefonnal készül videofelvételt, amelyen az látszik, hogy egy 16 éves fiút iskolatársai megaláznak. A bejátszásban nem takarták ki a fiú arcát, aki az ORTT szerint a felvétel rossz minősége ellenére felismerhető volt, ezzel pedig alapvető jogai sérültek.

A televízió a határozatot a bíróságon támadta meg, de első fokon, végül pedig idén januárban másodfokon is alulmaradt a perben - írja a szerdai Magyar Nemzet.