Mostantól tartalékosok őrzik a laktanyákat

Vágólapra másolva!
Szolgálatba léptek az első önkéntes katonák vasárnap Budapesten, Benkő Tibor vezérkari főnök köszöntötte őket a Petőfi Sándor laktanyában.
Vágólapra másolva!

Mostantól önkéntes tartalékos katonák szolgálnak a laktanyákban. Az önkéntesek január 1-jétől 57 laktanyát védenek, a feladatot civil őrző-védőktől vették át. A vasárnapi őrségváltáson Benkő Tibor vezérkari főnök köszöntötte az első önkénteseket a Petőfi laktanyában. Az év elejétől mintegy kétezer tartalékos kezdheti meg a szolgálatot, miután rövid általános katonai, lövészeti és egészségügyi kiképzésen vettek részt. Az önkéntesek egyenruhát és fegyvereket is kaptak; a fegyverszobákban gépkarabélyok is készenlétben állnak, ha a helyzet úgy kívánja - mondta a vezérezredes. A katonák egyébként például katasztrófahelyzetben is bevethetők.

A kormány azt szeretné, hogy négy év múlva már 6-8 ezer kiképzett tartalákos katonát lehessen riasztani szükség esetén. A létszám negyedét a tartalékossá minősített biztonsági őrök adnák, a többieket főleg egyetemisták és leszerelt katonák közül toboroznák. A részletekről az [origo] korábbi cikkében olvashat.