Szijjártó Péter szerint nem lesznek megszorítások

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök szóvivője azt mondta, hogy a megújulás gazdaságpolitikájába nem férnek bele a megszorítások, ezért nem is lesznek, szerkezeti átalakításokra viszont szükség van. Szijjártó Péter szerint erről szól az az interjú, amelyet Orbán Viktor adott a Dow Jonesnak és a The Wall Street Journalnak.
Vágólapra másolva!

A kormányfő szóvivője szerint nem lesznek megszorítások, mivel ezek nem férnek bele a megújulás gazdaságpolitikájába, strukturális átalakításokra viszont szükség van. Szijjártó Péter azt mondta, hogy erről szól az az interjú, amelyet Orbán Viktor adott a Dow Jones hírügynökségnek és a The Wall Street Journal című lapnak.

A kormányfő az interjúban ebben egyebek mellett arról beszélt, hogy a kabinet a nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján február 15-ig megvitatja a nyugdíjrendszert, a munkanélküli-segély csökkentését, a gyógyszertámogatásokat és a költséges tömegközlekedési rendszer reformját. Erről szóló cikkünket itt olvashatja.

Szijjártó Péter újságírók előtt ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy megbízható nyugdíjrendszert, rugalmas munkaerőpiacot és bővülő foglalkoztatást szeretnének, valamint azt, hogy a gyógyszerár-támogatás esetében nagyvállalati érdekek helyett az emberek érdeke érvényesüljön. A közösségi közlekedésről azt mondta, rossz a fennálló rendszer, mert például párhuzamosságok vannak.

Szijjártó Péter hozzátette: ha e rendszerek ésszerűen, átláthatóan működnek, az több százmilliárd forintos megtakarítást jelenthet a költségvetésnek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem biztos, hogy csak ezeken a területeken lesznek változások.

A Nemzetgazdasági Minisztérium dolgozza ki a strukturális átalakításokat, a tárca javaslatait február közepén tárgyalja a kormány első olvasatban. A kormányfő szóvivője szerint a dolgok jelenlegi fázisában még csak célokról érdemes beszélni.